9. rész: Conor kérése

- A szívem mélyén én is tudtam, hogy így lesz.

- Holnap azért gratulálunk nekik.

- Igen, majd holnap.

- Megyek fekszek.

- Én még kimegyek iszok. - kivettem a hűtőből a jó hideg vizet, öntöttem egy pohárba pár kortynyit, az üveget vissza raktam. Ittam egy kortyot, éreztem ahogy végig folyik torkomon a hűsítő folyadék, libabőrös lettem. A lábam a hideg kövön kezdett már fázni, elindultam a szobámba, a szekrény előtt megálltam, Samel készült közös fotónkat megfogtam és magammal vittem. A villanyt nem csaptam fel, megittam a vizet, a poharat leraktam az ágyam mellé. Megfogtam mobilomat, a fotót a párnámra raktam, lefeküdtem az ágyra, mobilommal megvilágítottam a fotót. Próbáltam feleleveníteni a legszebb közös pillanatainkat.

A reggeli ébresztőm bár soha ne szólalt volna meg, egy édes álom veszett oda általa, elszállt és ismét a szürkeséget hagyta maga után. Álmomba otthon voltam, az ágyamon feküdtünk Sammel, álmodoztunk, terveztük jövőnket. Sam épp az ég felé mutogatott kezeivel én pedig felé fordulva hallgattam álmait, amit oly átéléssel mesélt, a hangja még mindig itt cseng fülemben.

Szótlanul mentünk munkába, Viki fáradt volt, nem szokása ilyen korán kelni, szervezetének hozzá kell szoknia, egy pár napig biztos nyűgös reggellel indul majd napja. Ma nem is bántam a csöndet, a hangot próbáltam megőrizni emlékemben.

Nekem ezen a napon nem volt fotózásom. Vikinek kellett mindent megtanítanom amit a stúdió elvár tőlünk, mit hogyan csinálunk, mit hova rakunk és minden ehhez hasonló. Nagy lelkesedéssel figyelt és tett mindent amit mondtunk neki. Öt új lány lett felvéve, de egy lánnyal már érzem, meggyűlnek bajaink, a sok fintorgás és a kérdései: De miért? De nem lehetne amaz? 

Már kezdett a hócipőm is telelenni, a DE-kel. Nem bírtam tovább.

- Ha nem tetszik, haza mehetsz. Lehet, hogy nem jó szakmát választottál.

- Ez most komoly?

- Igen, az. Nehogy azt hidd szórakozásból szenvedünk itt veled, nézd a többi lányt, mindenki szó nélkül igyekszik megfelelni. Te is törekedhetnél egy kicsit. - elhallgatott és nem volt több DE, így mindenki megkönnyebbülhetett egy kicsit.

- Lányok, fél óra szünet. - Nati, a sminkesünk is elfáradt, így kaptunk egy kis pihenőt.

- Szeli, igyunk meg egy kávét, én már alig állok a lábaimon. - átmentünk a legközelebbi kávézóba.

- Felhívom Nate-et és gratulálok nekik.

- Üdvözlöm őket.

- Átadom.

- Szia Nate. Gratulálunk nektek, és Szeli üdvözöl mindenkit. Mit csináltok? Hogy Szeli számát, hát nem tudom. Megkérdezem tőle, várj. - elvette fülétől a telefont, befogta a mikrofont, hogy ne hallatszódon mit mond nekem.

- Conor kéri a számodat, megadhatom neki?

- Sam is ott van?

- Igen.

- Jaj, nem tudom.

- Akkor várj, majd én megoldom. - a mobilt vissza emelte füléhez.

- Nate az van, hogy Szeli most a főnökkel beszél nem tudok beszélni vele és nem merem megadni a telefonszámát nehogy megharagudjon, de szerintem eljöhetek estére ha ráértek. Jó, akkor estére. Legyetek jók, szia.

- Mit mondott?

- Most épp ebédelnek.

- Most? De hát négy óra.

- Eddig próbájuk volt.

- Mindenki ott volt?

- Igen.

- Estére eljönnek?

- Igen, Conor akar beszélni veled.

- Velem? Beszélni, de miről? Jaj ne! Nem vagyok felkészülve, egy beszélgetésre. - a félelem átjárta testemet.

- Mi? Várj! Mi az hogy átjönnek? - ekkor tudatosult bennem a többes szám.

- Nate és Conor.

- Ja, nem is tudom mit gondoltam, Sam még csak szóba sem akar állni velem, nem hogy ő is eljőjön.

A munka után az irányt hazafelé vettük, Viki nagyon izgatott volt. Én meg nem is tudtam mit kezdeni az új helyzettel, kezd fontossá válni számomra Conor, de ez nem lenne tisztességes felé, ha bármibe is belekezdenénk és megbántanám, nem tudok elszámolni magammal...

- Most hívott Nate öt perc múlva itt lesznek.

Leültem a konyhaasztalhoz és szótlanul vártam. Az öt perc mintha egy óra lett volna. Megszólalt a kapucsengő, Viki beengette őket, nekem volt még körülbelül fél percem, hogy összeszedjem gondolataimat mire felértek. Bekopogtak, Viki nagy örömmel nyitotta az ajtót.

- Sziasztok! Gyertek be.

- Sziasztok! Én inkább szeretnélek megkérni, hogy menjünk sétáljunk egyet. - Conor arcvonásai nem voltak valami meggyőzőek, hogy valami kellemes dologról akarna velem beszélni.

- Rendben. - szó nélkül kimentünk.

Nem szóltunk egymáshoz, arra tudtam csak gondolni, próbálja összeszedni a megfelelő szavakat ahhoz, hogy helyesen kitudja fejezni gondolatait. Egyszer csak elkezdte.

- Szeli, nem régóta ismerjük egymást. Tudod, nekem nem olyan régen ért véget egy komoly kapcsolatom, ami még a mai napig megvisel. Én nagyon ragaszkodó típus vagyok. Kezdelek egyre jobban megkedvelni. De látom, Samet nagyon megviseli valami, nem tudom mi van vele, csak annyit tudok, amióta felköltöztünk nem stimmel valami vele, kérdeztem, de nem mond semmit, tereli a szót. Amikor ma kértem a telefonszámodat felkelt az asztaltól és otthagyott bennünket, David utána ment, azt nem tudom mi történt utána, de remélem Davidnek elmondta ami bántja. Nem tudom van-e jogom ilyet kérni tőled, de szeretném megtudni mi történik most Sammel?

- Hidd el én sem tudom. Bár tudnám. Nekem sem mondja el. Nem is beszél velem.

- Kérlek próbálj beszélni Daviddel, hátha neki elmondta.

- Jó. Conor te egy fantasztikus ember vagy, eddig is kedveltelek, de ezek után, hát, szavakba se tudom foglalni.