10. rész: Új lehetőség

- Ugye tudod, örömet okozol szavaiddal? - Conor arca mosolyba borult.

- Én csak őszinte vagyok veled. Nagyon nagy érték egy ilyen jó indulatú ember a mai világban. Tudod én úgy élek, mindig arra gondoltam mi kell nekem ha egyszer felnövök, minden változik, új képek, új helyzetek, mindig ember tudjak maradni és nem számít ha csak egy kis szobám lesz. Ma már más szemmel látom a múltamat, sok mindent máskébb csinálnék ha tehetném, de az is én voltam és vagyok. Rájöttem nem kell a pénz ahhoz hogy boldogan éljek, csak egy őszinte ember aki társam lesz minden pillanatban.

- Ezt nem hiszem el.

- Mit?

- Mintha az én gondolataimat mondtad volna el. - Conor telefonja elkezdet csörögni.

- Ne haragudj. - elővette a telefont.

- Igen? Jó, rögtön megyünk. - lerakta a telefont.

- Nate hívott, mennünk kell, jelenésünk van.

Megzavart bennünket a hívás, mindketten bezárkóztunk gondolatainkba, lassan vissza sétáltunk. A lakásom ajtajához érve Conor megfogta az ajtókilincset és rámnézet.

- Kérlek beszélj vele.

- Úgy lesz. - kinyitotta előttem az ajtót, beléptem, Viki és Nate az asztalnál ültek egy-egy üres pohár volt előttük.

- Conor önthetek egy pohár üdítőt? Gondolom megszomjaztál és annyit még várhatnak. Nem? - Nate-re néztem.

Nem is tudom miért néztem Nate-re, mintha engedélyt kellene kérnünk tőle. Elindultam a szekrényhez, kivettem egy poharat.

- Köszönöm jól esne. - leült az asztalhoz. Nate faggatni kezdett bennünket.

- Mi a helyzet? - fogai megvillantak a nagy vigyortól.

- És itt mi a helyzet? - vágott vissza Conor. Kiöntöttem az üdítőt, felnéztem, Nate akartam kérdezni kér-e még, ekkor láttam meg, Viki arca bepirult, jót mosolyogtam rajta.

- Viki, Nate önthetek nektek is?

- Köszönöm én már nem kérek, Conor megissza és indulunk.

- Én sem kérek.

Nate ásítozni kezdett.

- Bánhatjátok, hogy tegnap nem jöttetek el, megünnepeltük továbbjutásunkat, jót buliztunk, én már nagyon fáradt vagyok, alig várom, hogy ágyba bújhassak, az sem bánnám ha lenne kihez bújnom. - Vikire nézet. Hangosan felnevettem.

- Viki, akkor ma nem itthon alszol?

- Vicces vagy. Nate neked meg kösz a célzást.

- Néha azért irigylem a magabiztosságod. Hol lehet ezt tanulni?

- Ha akarod megtanítalak rá. - rám kacsintott.

- Volt már lány aki visszautasított?

- Akadt egy-kettő. - ajkai most lefelé kanyarodtak.

- Jé, te ilyet is tudsz?

- Sokoldalú vagyok. - mi, jót nevettünk.

Viki csak figyelt bennünket, mintha szégyenlős lett volna, meg is lepett viselkedése, nem ilyennek ismerem. Azt hiszem, egyre komolyabbak érzései Nate iránt, már nem tud olyan lazán állni a szócsatákhoz. Ezután Conorra néztem, aki a jobb oldalamon ült, ő még mindig a gondolataiban volt elveszve, szerintem nem sokat hallott abból amit beszéltünk, nagyon aggódik Samért. Most ahogy belegondolok, szerintem Nate nem sok mindent vehet észre az egészből, mert ő meg Conor abszolút ellentéte, ő az a fiú tipus aki elmegy minden mellett, aki a mának él.  Nagyot sóhajtottam, eszembe jutott mit mondtam Samnek: "Mindkettőben van valami."

Nate-nek a lazasága, Conornak pedig a mély érzései ami hihetetlenül megfog. Igazam volt az első pillanattól kezdve. Lehet, hogy mégis jó emberismerő vagyok. Egyre jobban biztossá vállik számomra, hogy még egy ilyen emberrel mint Sam, nem hiszem, hogy találkozhatok.

- Megittam most már indulhatunk. - megöleltek bennünket, de Conor ölelése más volt mint eddig, nem egyszerű ölelés, tele volt érzéssel és törődéssel, szorosan magához húzott.

Egy doboz fagyival lefeküdtem a nappaliban, elindítottam a Nevelésből elégséges negyedik évad új részeit, szám szerint hármat, el is aludtam rajta, reggel Viki ott keltett.

- Jó reggelt. Te itt aludtál?

- Úgy tűnik.

- Gondolom jó részek lehettek, nagyokat nevettél.

- Nagyon kikapcsolt, ezért is szeretem őket, csak nem tudom annyi nevetés közben, hogy tudtam elaludni?

A fürdőszobában próbáltam a hajamat egy kicsit rendbeszedni, vizes hajjal aludtam el az este, a sütővas nem sokat segített rajta.

- Hívásod van. - leraktam gyorsan mindent, ami a kezemben volt.

- Ki hív?

- A főnök.

Kiszaladtam, ez nagyon fontos lehet, ha indulás előtt hív.

- Igen?

- Szia. Délután kettőre kell bejönnötök, fürdőruha bemutatóra válogatunk lányokat. Egy külföldi ruhacég akar betörni az itthoni piacon és ezért is akarnak idevalósi lányokkal dolgozni. Mind a ketten gyertek be és próbáljatok a legjobb formátokban megjelenni.

- Mindent megpróbálunk kihozni magunkból. Kettőkor találkozunk, addig is viszlát. - Viki figyelte minden egyes lélegzetvételemet.

- Fontos lesz ez a mai napunk, külföldi befektető válogat lányokat és mindketten bekel, hogy menjünk. Ez számomra is új lesz, még nem voltam kifutón.

A konferencia terembe kellett helyet foglalnunk, húsz lány volt jelen, az új lányok közül csak egy szőke hajú lány volt még behívva. Nagy csendben ültünk, nem várakoztattak meg bennünket túlságosan, tíz percet vártunk rájuk. A főnökünk mögött egy harmincév körüli gyönyörő nő jött be, meg is lepet, férfira számítottam.

- Szeretném bemutatni nektek Éber Szonját, ő fogja kiválogatni közületek az a nyolc lányt akire szüksége lesz, kövessétek minden utasítását. - főnökünk leült, Szonja pedig a táblához állt, ekkor még jobban láthatóvá vált gyönyörű alakja. Egy hosszú piros testhez símúló ruhát viselt, hosszú barna hajában egy pár göndör fürt csak úgy táncolt minden egyes mozdulata után, a barna szemei pedig csillogtak a neon égő fényétől.

- Sziasztok lányok. Ahogy hallottátok az én nevem Szonja. Közületek csak nyolc lányt választhatok ki, az a nyolc lány előtt megnyílnak Európa kapui, hisz a tervező azon igyekszik, hogy minden egyes nagy bemutató szimpadára az ő ruhája is bemutatásra kerüljenek. Ez egy kicsit új lesz számotokra, mert a fotózásokat nem lehet összehasonlítani a nagyszínpadok fényeivel, itt nagy önkontrollra lesz szükségetek. Most arra kérlek benneteket, itt vannak ezek a fürdőruhák, mind sárga színű és ugyanaz a fazon. Vegyétek fel és egyesével gyertek majd be a terembe, ha szólítalak benneteket, lesz egy pár kérdésem felétek. Holnap tudatom veletek döntésemet.

Izgatottak lettünk, ez egy nagy lehetőség számunkra, nem is gondoltam volna soha sem, hogy eljuthatok egy nagy bemutatóra, de az biztos ha engem is kiválaszt élek a lehetőséggel. Szüleimnek vissza tudnám adni azt a sok anyagi támogatást amit kaptam eddig tőlük, mert nélkülük most nem lehetnék itt. Sok híres fotóst is megismerhetnék akiktől, majd esetenként egy pár trükköt elleshetnék.

Átöltöztünk, vissza mentünk a konferencia terembe. Egyesével kezdték behívni a lányokat, egy szemközti kis irodába, azokkal már nem is találkoztunk akik fejeztek, mert ők rögtön mentek átöltözni. Nagyon lassan haladt a sor, mindenki minimum húsz percet bent töltött. Nem is értettem.

- Szerintetek az egész életünket elkel mesélni? - kérdeztem a még bent lévő lányoktól.

- Nagyon úgy tűnik. - Renáta válaszolt, aki már egy éve a cégnél van.

- Attól tartok, túlságosan elfáradok mire sorra kerülök és nem tudom a jó formámat hozni.

Még heten voltunk bent, elálmosodtam, elkezdtem le-föl járkálni, hátha átmegy rajtam a fáradság, már bántam, hogy nem ittam meg egy kávét, csak nem akartam, hogy fogaim elszíneződjenek.

Én voltam a tizenötödik akit beszólítottak, leültettek az asztalhoz, beszélgetéssel kezdtünk. Sok kérdése volt felém, valóban megakart ismerni bennünket. Észrevettem minden egyes mozdulatomat figyelte és a mimikákat arcomon. Érthető is volt számomra, hisz a testbeszéd sok mindent elárul rólunk. Ezután következett a testi adottságok úgymond szemügyre vételezése, úgy kellett bemutatnom a fürdőruhát mintha egy bemutatón lennék. Megköszönte a részvételemet és elköszönt.

Visszamentem az öltözőbe, letusoltam, egy kicsit felfrissültem, Vikire még egy órát kellett várnom. Ő is nagyon fáradtan lépett be az öltözőbe, igencsak nyúzott arca volt.

- Milyen volt?

- Hadjuk. Ezek után ha felvesznek...

- Ez most miért mondod?

- Hulla fáradtan mentem be.

- Az nem jelent semmit. És mi lesz ha nem vesznek fel? Akkor is van egy jó munkahelyünk.

- Igazad van. Letusolhatok vagy inkább majd otthon?

- Nyugodtan, azon a pár percen nem múlik semmi.

Az autóban, hazafelé tartva jutott eszembe mire kért Sziki.

- Neked megvan David telefonszáma ugye?

- Megvan.

- Felkel hívnom.

- Igen? De miért?

- Tegnap beszélt Sammel és hátha neki elmesélt mindent.

- Azt mondtad jegeled ezt a Sames témát, nem?

- Valóban ezt mondtam, de tudnom kell mi van vele.

- Ha el is mondta Davidnek, miért gondolod hogy ő meg megosztja veled, amit bizalomból mondott el neki?

- Csak reménykedem.

- Te tudod, hazaérünk és megadom a számot.

- Köszönöm.

Beértünk a lakásba, lepakoltam cuccaim, Viki után mentem a szobájába.

- Kérek add meg a számot.

- Írd. - lediktálta. Rögtön tárcsázni kezdtem a számot, közben a szobámba mentem. Nem vette fel a telefont, írtam neki egy sms-t: Kérlek vedd fel. Szeli

Meg sem várta, hogy újra tárcsázzam, ő hívott vissza.

- Szia. Ne haragudj, hogy nem vettem fel, csak ismeretlen szám.

- Gondoltam, azért is írtam.

- Hogyhogy hívtál?

- Szégyellem, de lenne egy kérdésem. Azt is megértem ha nem válaszolsz.

- Tőlem nyugodtan kérdezhetsz bármit, ha tudok segítek.

- Tegnap beszéltél Sammel?

- Persze és ma is.

- Én arra gondolok, hogy elmondta-e hogy mi bántja?

- Ja, most már értem. Elmondott egy pár dolgot, de ez... Hát... Hogy is mondjam, fontos lenne ha beszélnél vele. - küszködött szavaival.

- Egyre jobban félek. Mi van vele? - zokogni kezdtem.

9. rész: Conor kérése

- A szívem mélyén én is tudtam, hogy így lesz.

- Holnap azért gratulálunk nekik.

- Igen, majd holnap.

- Megyek fekszek.

- Én még kimegyek iszok. - kivettem a hűtőből a jó hideg vizet, öntöttem egy pohárba pár kortynyit, az üveget vissza raktam. Ittam egy kortyot, éreztem ahogy végig folyik torkomon a hűsítő folyadék, libabőrös lettem. A lábam a hideg kövön kezdett már fázni, elindultam a szobámba, a szekrény előtt megálltam, Samel készült közös fotónkat megfogtam és magammal vittem. A villanyt nem csaptam fel, megittam a vizet, a poharat leraktam az ágyam mellé. Megfogtam mobilomat, a fotót a párnámra raktam, lefeküdtem az ágyra, mobilommal megvilágítottam a fotót. Próbáltam feleleveníteni a legszebb közös pillanatainkat.

A reggeli ébresztőm bár soha ne szólalt volna meg, egy édes álom veszett oda általa, elszállt és ismét a szürkeséget hagyta maga után. Álmomba otthon voltam, az ágyamon feküdtünk Sammel, álmodoztunk, terveztük jövőnket. Sam épp az ég felé mutogatott kezeivel én pedig felé fordulva hallgattam álmait, amit oly átéléssel mesélt, a hangja még mindig itt cseng fülemben.

Szótlanul mentünk munkába, Viki fáradt volt, nem szokása ilyen korán kelni, szervezetének hozzá kell szoknia, egy pár napig biztos nyűgös reggellel indul majd napja. Ma nem is bántam a csöndet, a hangot próbáltam megőrizni emlékemben.

Nekem ezen a napon nem volt fotózásom. Vikinek kellett mindent megtanítanom amit a stúdió elvár tőlünk, mit hogyan csinálunk, mit hova rakunk és minden ehhez hasonló. Nagy lelkesedéssel figyelt és tett mindent amit mondtunk neki. Öt új lány lett felvéve, de egy lánnyal már érzem, meggyűlnek bajaink, a sok fintorgás és a kérdései: De miért? De nem lehetne amaz? 

Már kezdett a hócipőm is telelenni, a DE-kel. Nem bírtam tovább.

- Ha nem tetszik, haza mehetsz. Lehet, hogy nem jó szakmát választottál.

- Ez most komoly?

- Igen, az. Nehogy azt hidd szórakozásból szenvedünk itt veled, nézd a többi lányt, mindenki szó nélkül igyekszik megfelelni. Te is törekedhetnél egy kicsit. - elhallgatott és nem volt több DE, így mindenki megkönnyebbülhetett egy kicsit.

- Lányok, fél óra szünet. - Nati, a sminkesünk is elfáradt, így kaptunk egy kis pihenőt.

- Szeli, igyunk meg egy kávét, én már alig állok a lábaimon. - átmentünk a legközelebbi kávézóba.

- Felhívom Nate-et és gratulálok nekik.

- Üdvözlöm őket.

- Átadom.

- Szia Nate. Gratulálunk nektek, és Szeli üdvözöl mindenkit. Mit csináltok? Hogy Szeli számát, hát nem tudom. Megkérdezem tőle, várj. - elvette fülétől a telefont, befogta a mikrofont, hogy ne hallatszódon mit mond nekem.

- Conor kéri a számodat, megadhatom neki?

- Sam is ott van?

- Igen.

- Jaj, nem tudom.

- Akkor várj, majd én megoldom. - a mobilt vissza emelte füléhez.

- Nate az van, hogy Szeli most a főnökkel beszél nem tudok beszélni vele és nem merem megadni a telefonszámát nehogy megharagudjon, de szerintem eljöhetek estére ha ráértek. Jó, akkor estére. Legyetek jók, szia.

- Mit mondott?

- Most épp ebédelnek.

- Most? De hát négy óra.

- Eddig próbájuk volt.

- Mindenki ott volt?

- Igen.

- Estére eljönnek?

- Igen, Conor akar beszélni veled.

- Velem? Beszélni, de miről? Jaj ne! Nem vagyok felkészülve, egy beszélgetésre. - a félelem átjárta testemet.

- Mi? Várj! Mi az hogy átjönnek? - ekkor tudatosult bennem a többes szám.

- Nate és Conor.

- Ja, nem is tudom mit gondoltam, Sam még csak szóba sem akar állni velem, nem hogy ő is eljőjön.

A munka után az irányt hazafelé vettük, Viki nagyon izgatott volt. Én meg nem is tudtam mit kezdeni az új helyzettel, kezd fontossá válni számomra Conor, de ez nem lenne tisztességes felé, ha bármibe is belekezdenénk és megbántanám, nem tudok elszámolni magammal...

- Most hívott Nate öt perc múlva itt lesznek.

Leültem a konyhaasztalhoz és szótlanul vártam. Az öt perc mintha egy óra lett volna. Megszólalt a kapucsengő, Viki beengette őket, nekem volt még körülbelül fél percem, hogy összeszedjem gondolataimat mire felértek. Bekopogtak, Viki nagy örömmel nyitotta az ajtót.

- Sziasztok! Gyertek be.

- Sziasztok! Én inkább szeretnélek megkérni, hogy menjünk sétáljunk egyet. - Conor arcvonásai nem voltak valami meggyőzőek, hogy valami kellemes dologról akarna velem beszélni.

- Rendben. - szó nélkül kimentünk.

Nem szóltunk egymáshoz, arra tudtam csak gondolni, próbálja összeszedni a megfelelő szavakat ahhoz, hogy helyesen kitudja fejezni gondolatait. Egyszer csak elkezdte.

- Szeli, nem régóta ismerjük egymást. Tudod, nekem nem olyan régen ért véget egy komoly kapcsolatom, ami még a mai napig megvisel. Én nagyon ragaszkodó típus vagyok. Kezdelek egyre jobban megkedvelni. De látom, Samet nagyon megviseli valami, nem tudom mi van vele, csak annyit tudok, amióta felköltöztünk nem stimmel valami vele, kérdeztem, de nem mond semmit, tereli a szót. Amikor ma kértem a telefonszámodat felkelt az asztaltól és otthagyott bennünket, David utána ment, azt nem tudom mi történt utána, de remélem Davidnek elmondta ami bántja. Nem tudom van-e jogom ilyet kérni tőled, de szeretném megtudni mi történik most Sammel?

- Hidd el én sem tudom. Bár tudnám. Nekem sem mondja el. Nem is beszél velem.

- Kérlek próbálj beszélni Daviddel, hátha neki elmondta.

- Jó. Conor te egy fantasztikus ember vagy, eddig is kedveltelek, de ezek után, hát, szavakba se tudom foglalni.

8. rész: A fotó

Még az ágyban nyújtózkodtam, Viki bekopogott ajtómon.

- Bejöhetek.

- Persze, gyere.

- Jó reggelt.

- Köszi, neked is.

- Nekem már megvan. - nagy vigyorra az arcán az ágyamba ugrott és a takarom egy részét magára rántotta.

- Mi ez a boldogság? - kíváncsivá tett viselkedésével.

- Na ki hívott az elmúlt két percben?

- Nem tán Nate?!

- Talált és süllyedt.

- Na ne mond. - a párnámat kirántottam fejem alól és rádobtam Vikire, de sejthette mire készülök a paplant gyorsan fejére húzta védekezésképpen.

Ez a vidám reggel egy párnacsatába torkollott, ő az ágy egyik feléről én pedig a másik feléről támadtam, mígnem felugrottam az ágyra, a paplanba belecsavarodott lábam és elvágódtam az ágyon, még nagyobb nevetésbe kezdtünk.

- Feladom, nem bírom tovább. - mindketten leültünk az ágyra.

- Pihenésképpen elmesélhetnéd mit mondott Nate, persze ha nem titok. - nevettem.

- Rád is tartozik, rólad is beszéltünk. - elhallgatott, játszott türelmemmel.

- Viki, kikapsz!

- Szólt, hogy Conor is ráér. Happy!

- Ez jó hír.

- Jönnek értünk tíz órára. Két órára vissza kell érniük, készülődniük kell az esti eredményhirdetésre.

- Gyerünk reggelizni.

Reggeli után mindketten kényelmes ruhába bújtunk. A hajunkat copfba felgumiztuk, ne akadályozzon bennünket a hajtásban. Tíz óra volt, kint ültünk az asztalnál, az órát lestük.

- Ez is ritka, mi időben elkészültünk és MI várunk a fiúkra. - gyermeki kacagás tört rám.

- Nem akarok itt ülni tovább, gyerünk ki, olyan jó kint az idő. Ők meg, majd jönnek.

Kabátunkra nem volt szükség csak egy sporttáskát vittünk magunkkal, abba belegyümeszeltünk mindent amire esetleg szükségünk lehet, meg is gyűlt a bajom a cipzárral. Lementünk az emeleti lépcsőnk a bejárati ajtót nyitottam ki, Conor állt velem szemben. Szívem megdobban, új volt ez az érzés számomra, mintha szárnyaltam volna a boldogságtól.

- Ó, hát szia. Nem is gondoltam volna milyen kellemes látvány ér majd, amint kinyílik az ajtó.

- Hagyd abba, mert mindjárt elpirulok. - befejeztem mondanivalómat, Conor levette tekintetét rólam és hátat fordított.

- Oli hagyd, itt vannak. - Conor odaszólt Nate-nek, aki a kocsi bezárásával volt elfoglalva.

- Sziasztok csajszik! Indulhatunk is?

- Mehetünk. Ki hova ül? - kérdezte Viki.

- Hova szeretnél? - csábos mosollyal nézett Vikire, Nate.

- Melléd.

- Vikikém belevaló csaj vagy te! - oda mentem hozzá felemeltem kezem, ő pedig belecsapott.

- Conor én pedig melléd, mit szólsz hozzá?

- Oké. - a fiúk összenéztek és kacagásba kezdtek. Az autóba szállás közbe Conor még hozzá tette:

- Van egy érzésem, nagyon jó napunk lesz.

Láttam ahogy Nate a visszapillantó tükörbe néz, Conor tekintetét keresve, a szeme körül egy kis ránc jelent meg, amit a nagy vigyor okozhatott.

- Mi szóltok egy kis zenéhez? Zene mellett szeretek vezetni.

- Mehet. - vágtuk rá Vikivel.

Egész úton énekeltünk, gondolom a fiúk fülének nem tehetett valami jót, de mi ezzel nem foglalkoztunk. Nate időközönként a kormányon ütötte a ritmust, mi Conorral sokszor össze nézünk úgy énekeltük a refrén részeket.

Egy órára béreltük ki a pályát, megkaptuk sisakjainkat.

- Viki mi megfeledkeztünk valamiről. Nem?

- Miről?

- A hajunk, így nem jön fel a fejünkre a sisak.

- Jaj, valóban. - kénytelenek voltunk kiengedni hajunkat és a tarkónk hosszánál újra begumizni.

Udvariasságból mi indulhattunk az első két autóba a hátsó kettővel pedig Conor és Nate. Mindenkinek meggyűlt egy párszor a baja a kanyarokkal, sikerült a gumiknak csapódni, de ez nem tartott bennünket vissza. Nem tagadhatom nagyon jól hajtok, így én nyertem, jó érzés volt magam mögött tudni a többieket.

- Te nem is mondtad, hogy ez ilyen jól megy neked. - panaszkodott Nate.

- Kérdezted? - pimasz vigyort vágtam. Conor levette a sisakot és odalépett hozzám.

- Gratulálok.

- Köszi. Látom te nem ijedsz meg a vereségtől, mint Nate pajtásod. - Nate-re néztem ismét, ekkor már elnevette magát.

- Lenne mit tanulni tőled, szeretnék kérni egy pár különórát. - Conor gondolta él a felajánkozó lehetőséggel.

- Neked bármikor.

- Gyorsal eltelt ez az egy óra, persze ha jól érzi magát az ember csak úgy repül az idő. - panaszkodott Viki.

- Nem tudom hogyan vagytok vele, de én nagyon kimelegedtem. - úgy éreztem, mintha hőmérsékletem egy fokot legalább emelkedett volna.

Leadtuk a sisakokat, és elindultunk az autóhoz.

- Belefér még az időtökbe egy jegeskávé? Persze lehet meleg is attól függ ki mit kér.

- Nekem személy szerint jól esne egy. Te mit mondasz?

- Okés. - Nate is belegyezését adta.

- Ne veszítsünk sok időt, akkor most haza visztek bennünket és feljöttök hozzánk, tudom sietnetek kell így  gyorsabb lesz és kényelmesebb is, mint egy kávézó.

- Úgy veszem észre szeretnétek minnél több időt tölteni velünk, ez tetszik.

- Nate te csak ne bízd el annyira magad. - teremtette le Viki.

- Azt ne mond, hogy nincs igazam.

- Azt nem mondtam.

- Nekem sincs ellenvetésem, sőt, hogy lássátok komolyan gondolom szeretnénk ha estére eljönnétek az eredményhirdetésre.

- Nagyon kedves tőled, de ma nem lehet. Holnap lesz az első munkanapom és jó formában kell megjelennem, kipihenten.

 - Nagyon aranyos tőletek, megígérjük ott fogunk ülni a tévé előtt és szurkolunk, de holnapra kipihentek kell hogy legyünk ma is csak pár órát aludtunk.

Oda értünk az autóhoz, a fiúk már beültek, én nyitottam az ajtót Viki megfogta karom, ránéztem felhúzta szemöldökét ráncba szaladt homloka, röktön értettem kérdését, bólintottam fejemmel és elmosolyodtam, elengedte kezem és ő is nyitotta az ajtót. Azt hiszem aggódott értem, biztosra akart menni, hogy nem miatta hívom csak el a fiúkat. Beszálltunk az autóba.

- Mi ez a vigyor? - Conor észrevette a kis mosolyt ami még arcomon volt.

- Á, semmiség csak olyan szép napunk van kiakarom élvezni minden egyes pillanatát.

- Jöhet a zene? - Nate hátrafordult és rám nézve kérdezte.

- Persze, hogy jöhet.

Hazafelé már nemcsak hogy énekeltünk de szinte buliztunk is, én felpörögtem a játéktól és ennek hatása nem csillapodott bennem.

Nappaliba vezettük be őket, én kimentem megfőzni a kávékat, Viki pedig kijött nekem segíteni. Készek lettünk, Viki megfogta a tálcát, kinyitottam előtte az ajtót bement én pedig követtem. Arra léptem be, hogy a fiúk a képeim előtt állnak a szekrénynél és Nate kezében volt egy fotó, ahogy megláttam melyik nincs helyén, rögtön oda léptem és kivettem kezéből.

- Kérlek ezt ne. - vissza raktam a helyére.

- Bocsi, csak nem bírtam ki, Sam itt még nagyon fiatal. Hány évesek voltatok?

- Tizennyolc, a születésnapomon készült. Mindjárt jövök a tejszín kint maradt.

Nyugodtan kisétáltam a szobából, a konyhába érve nekitámaszkodtam a szekrénynek és vettem egy mély levegőt. Még mindig nagyon heves érzéseket kelt bennem minden ami hozzá köt és nehezen tudom türtőztetni magam, tudom hogy most észrevették  rajtam, valami nincs rendben. Gyorsan megfogtam a tejszínhabot és rohantam is be nehogy kifaggassák Vikit és ő meg elszólja magát.

- Már jöttem is. - a művigyor ott volt arcomon.

- Várjátok az estét? - Viki kérdezte tőlük.

- Szerintem mindannyian várjuk, de bennem azért ott van mélyen egy kis félelem. - Nate válaszolt.

- Nagyon jók voltatok, nem is kérdés tovább fogtok jutni. - biztattam őket.

Conor az órára tekintett, a maradék kávéját lehúzta és lerakta a csészét.

- Nagyon szépen köszönöm, de azt hiszem nekünk most már mennünk kell. - felállt, majd Nate is követte.

- Estére fogjátok a csipiszt. - kért bennünket Nate.

- Úgy lesz. - válaszolt Viki.

- Sziasztok.

Ahogy becsukódott az ajtó nem vártam rögtön feltettem kérdésemet.

- Jaj, mond hogy nem kérdeztek tőled semmit a képes sztori után.

- De igen.

- Ügyes vagyok.

- Conor kérdezte, hogy most mi van veletek, mert látja Samen, hogy valami nem oké. Kérdezte is őt, de nem mond neki semmit. Csak annyit mondtam nekik, hogy azt hiszem Sam kicsit besértődött. Több kérdésük nem volt, de nem is lehetett volna, mert beléptél a szobába. Megnyugodhatsz, nem vettek észre semmit, sokan nem szeretik ha mások piszkálják a dolgaikat. Conor is csak azért kérdezte meg, mert Nate rákérdezett a korotokra. Ők csak fiúk, elmennek minden mellett, még akkor is ha kiszúrja a szemüket.

- Mennyire igazad van.

Este ahogy ígértük ott ültünk a tévé előtt, pizsamában és egy egy csésze teával a kezünkben. Nem volt könnyű ismét látni Samet még akkor sem, hogy csakis tévén keresztül látom, ilyenkor van az hogy ismét elgyengülök lehet akárki mellette még ha Conor is az, elhomályosul és csakis Sam arca vállik élessé érzékeim számára. Felpattantam az ágyról.

- Itt van az a pillanat amikor nekem fordulnom kell egyet. - elindultam ki a konyhába.

- Ne csináld, tuti tovább jutnak. - oda értem az ajtóhoz már a kilincsen volt a kezem, mikor Lilu nagy örömmel jelenti be: Továbbjutó a Supermassive! Elengedtem a kilincset, és Vikire néztem.

- Na mit mondtam?

7. rész: Süllyedő hajó 2 . rész

- Ez egy külvárosi cím, több mint tizenöt perc lesz az út, még szerencse, hogy autóval vagyunk.

Viki próbált navigálni, leste az utcák neveit, ami nehézkes volt. Nagyon sötét estének néztünk elébe, csak annyi fény volt, amit az utcai lámpák biztosítottak.

- Szerinted ma még oda fogunk érni? Hívjam fel Nate-et segítségért? - Viki már nagyon kétségbe volt esve.

- Várj egy kicsit, még megyek itt négyszáz métert és ha akkor sem találjuk meg az utcát, hívhatod.

- Rendben, de ugye tudod hogy Nate üzenete óta eltelt egy óra. Mondom egy óra! Hallod?

- Ez van. Most mit csináljak? Én azon vagyok, hogy oda érjünk. - megszólalt a telefonom.

- Viki nézd meg ki az.

- Szeli.

- Mi van? Mi ez a kétségbe esett hang?

- Állj fér, Sam hív.

- Mi van? Ne szórakozz velem!

- Ez komoly.

Gyorsan kerestem egy helyet ahova félre tudtam húzódni. Már nyúltam a telefonomért, amit Viki tartott, de késő volt, lerakta.

- Most mit csináljak? Mi történt? Ennyi idő eltelte után beszélni akar velem? Hívjam vissza?

- Igen, hívd.

- És ha csak tévedésből hívott? - újra megszólalt a telefon, csak ekkor már nem az enyém, hanem Vikié.

- Nate hív. - én szinte felsem fogtam mit mond, már fel is kapta a telefont.

- Szia Nate. Megyünk, de eltévedtünk. Most itt vagyunk egy zöld épület előtt. Mi? Ne! Menj utána. Rögtön ott leszünk. - Viki lerakta a telefont.

- Mi van? Mit mondott?

- Már nagyon idegesek voltak, hogy nem értünk oda. Samnek pedig csepp volt a tűzre, hogy nem vetted fel a telefont. Kirohant, Oli utána ment de nem találja sehol sem. - rögtön a telefonért kapkodtam.

- Az most hagyd, rögtön ott leszünk, fordulj meg két utcát kell vissza mennünk, ötödik épület és ott is leszünk.

Így is tettem, nagyon ideges voltam, alig tudom hogyan értünk oda, de egyszer csak megérkeztünk, kiugrottam az autóból. A három fiú kint volt az épület előtt.

- Sziasztok lányok. - üdvözöltek bennünket, én nem foglalkoztam velük csak a telefonomat nyomkodtam.

- Nyugi, megvan Sam, én túloztam el. Bocsi. Csak levegőzni jött ki, én meg nem láttam ebben a sötétben. - magyarázkodott Nate.

- Kösz szépen Oli. Mi meg ... Na mindegy. - teremtette le Viki. Én nem szóltam egy szót sem,  a telefonomat elsüllyesztettem kabátzsebem mélyébe.

- Gyertek menjünk be. - Conor intet kezével.

Egy családi ház volt a buli helyszíne. Beléptünk az ajtón, mindenfelé cipők sokasága terült el előttünk úgy bukdácsoltunk át rajtuk, az egész ház egy nyitott tér volt, persze kivéve a fürdőt és a hálószobát. A zöld szín volt ami visszatekintett ránk a falakról, tapéta személyében, nagyon jó hangulatot sugárzott magából, a tavaszi friss zöld füvet juttatta eszembe. Beljebb lépve egyre több embert láttam nyüzsögni. A hangos zene egyszer csak elhallgatott.

- Figyuzzatok ide. - egy kis hatásszünet, majd fojtatta.

- Beszeretnék mutatni nektek két kedves lányt. - Nate, Vikire mutatott.

- Ő Viktória és barátnője Selena, nagyon szépen viselkedni velük, mert különben velem gyűlik meg a bajotok. - mindenki nevetni kezdet, majd a zene újra megszólalt.

Ott hagytam csapot-papot, Samet indultam megkeresni. Sokan már igencsak illuminált állapotban voltak, nagyon dülöngéltek csak nehezen tudtam köztük közlekedni. Nagyon boldog lettem, megláttam végre Samet, háttal állt nekem, mikor már pár lépésre voltam tőle megláttam ahogy lehajul a vele szemben álló lányhoz, ekkor megtorpantam, földbe gyökeredzet lábam, gyorsan megfordultam és eltüntem onnan. Ekkor értettem meg ezért nem jött oda üdvözölni, mikor Nate bemutatott bennünket barátainak. Vissza mentem Vikihez.

- Mondanom kell valamit. - megfogtam kezét és elhúztam a társaságtól.

- Befejeztem, nem futok egy olyan busz után ami nem vesz fel.

- Most róla beszélsz?

- Igen, róla.

- Mit akarsz tenni?

- Itt van Conor, adok esélyt nekünk, lehet hogy kitudna köztünk alakulni valami.

- Ez egy jó ötlet.

- Mit szólnál ahhoz ha holnapra terveznénk velük programot?

- Benne vagyok. Mind a három fiú?

- Persze.

Vissza mentünk a fiúkhoz.

- Mit szólnátok egy közös programhoz holnap? - kérdeztem tőlük.

- Holnap hazamegyek családomhoz egy gyors látogatásra, így én most passzolok. - mondta David.

- Hát sajnálom. - szomorkodtam, de megértettem a család az első.

- Nekem sem biztos, hogy összejön. - mondta Conor.

- Holnap délelőtt tudom majd csak biztosra mondani.

- Akkor maradjunk annyiban, hogy holnap délelőtt odaszólsz nekünk. Nate tudja Viki telefonszámát.

- Rendben.

- Én már ki is találtam egy jó kis programot. Mit szólnátok ahhoz ha elmennénk gokartozni? - vetette fel ötletét Nate.

- Nagyon jó, én imádom, Vikivel sokszor ütöttük el így az időt. - örültünk az ötletnek mind a ketten.

Táncoltunk egy kicsit, talán egy fél órát, majd oda szóltam a fiúknak.

- Remélem nem fogtok megharagudni, de én szeretnék most már menni lepihenni. Sajnálom ezt az egy órát, amit elfecséreltünk az ide úttal. Legközelebb pontos útbaigazítást kérünk.

- Igen ám. - helyeselte Viki is.

- Rendben lányok legközelebb elmegyünk értetek. - mondta Conor.

Kikísértek bennünket, egy ölelés mindenkinek és már az autóban is ültünk.