A lábaim kővé
dermedtek, sőt az egész testem,
arccal az ég felé nézve, ott álltam, mígnem a felhők el nem takarták az összes csillagot. Az
eső mosta az arcom, a könnycseppjeim elvesztek
köztük. Nem volt tovább fény az égen. Széttártam kezeim, mintha szárnyaim
lennének és próbálnék elrepülni, bármit megtennék, hogy elérjem az eget.
Bárcsak elmehetnék innen, ki a sötétségből a
napfénybe.
Kockáztattam, szerencsét próbáltam, változtattam. Mégis a
sorsunk elől nem menekülhetünk.
Újra ott vagyok ahonnan elindultam. Mindenki úgy tudja, hogy tökéletes vagyok.
Tökéletes az életem. Tökéletes a ruhatáram. Még a családom is tökéletes. Sok
munkám van ebben. Az álarc talán mindig ott marad rajtam.
Minden vágyam elmenni innen, messzire, beszállni az autóba
elhajtani a reptérre. Repülni akarok! Tárt karokkal élni az életem. Érezni
akarom a meleg szellőt,
ahogy a bőrömet cirógatja, hallani
akarom az óceán moraját és egy pálmafa alatt akarok aludni.
- Nem! - parancsoltam magamra.
Nem menekülök többé, hiszen nincs értelme, ez az érzés,
gondolat, úgyis mindig velem lesz, bárhol is tartózkodom. Valaki biztos hallja
a zokogásom, a szívem könyörgő
kiáltását. Ki nem vágyik arra, hogy valaki a karjában tartsa? Aki tudja, hogyan
szeressen anélkül, hogy mondaná azt. Könyörgöm mondja el nekem valaki, miért
vagyok egyedül, ha mindenkinek van egy lelki társa? Megint menekülni? A kör
sosem ér véget. Megtalálom egyszer az igazi lelki társam?
A távolból egy ismerős hang
szólított meg.
- Szeli! Te jó ég! Mit csinálsz? - tekintetemet levettem az
égboltról és ezzel a mozdulattal kezeimet a testem mellé helyeztem. Sziki felém
szaladt, körülbelül nyolc méterre lehetett tőlem.
Egy szót sem szóltam csak néztem ahogy felém szalad, majd megállt előttem.
- Mit csinálsz? Csurom víz vagy! - végignéztem magamon.
- Valóban. Észre sem vettem.
- Gyere. - megfogta a kezem és húzott maga után.
- Várj! Nem akarok menni innen sehova sem.
- Mi az, hogy nem? Tüdőgyulladást akarsz kapni?
- Nem.
- Akkor szedd a lábad! - parancsolt rám. Ekkor már nem
mertem ellenkezni. Alig tudtam az iramot tartani vele, olyan gyorsan kapkodta
lábait.
- Hogy találtál meg?
- Hívtalak, de mivel ki voltál kapcsolva, eljöttem hozzád,
otthon nem találtalak, de láttam az autód így gondoltam körül nézek a
környéken.
- Köszönöm, de neked most a továbbjutásotokat kellene
ünnepelned, nem pedig engem keresni.
- Egy barátra van most szükséged és mivel Viki, Olival van,
nem tudtam nyugodtan ott ülni.
Hazaértünk elővettem a kulcsot, próbáltam a zárba
belehelyezni, ekkor jöttem rá mennyire áthűlt a testem, remegett a kezem.
- Majd én. - vette ki a kezemből a kulcscsomót. A meleg keze
hozzáért az enyémhez, ránéztem, figyeltem ahogy határozott mozdulatokkal
nyitotta ki az ajtót.
- Köszönöm.
- Irány fürdeni! Addig nem is akarlak látni, amíg nem lesz
emberi a színed! - utasított. Elindultam a fürdőszoba felé. Utánam szólt.
- Milyen teát kérsz? - megfordultam, ő már a
szekrény előtt
állt.
- Kamillát.
- Ruhát készítsek?
- Köszönöm, nem kell.
A fürdőszobába lépve, a tükörből egy ismeretlen arc tekintett vissza rám,
rögtön megértettem Sziki aggodalmát, az egész ajkam lila volt és hófehér volt
arcom az áthűléstől. Az
időérzékemet
nagyon elveszítettem, hihetetlen, hogy ennyi időt kint töltöttem. Beleültem a
kádba és összekuporodtam, a megszokott langyos víz, most égette a bőröm.
Kikapcsoltam gondolataimat. Mikor már úgy éreztem a testem vissza kapta az
ideális hőmérsékletét,
elzártam a csapot. A szekrényből kivettem három törölközőt az egyikkel megtörölköztem a másodikba
becsavartam a hajam és a harmadikat a testem köré csavartam, minden aprócska hőt a
testembe akartam zárni a száraz törölközőkkel. Kinyitottam a fürdőszoba
ajtót, Sziki ott állt a falnak támaszkodva, a csésze teát a kezében tartotta.
Végig nézett rajtam, a fejem búbjától a padlóig, de szemei kissé megakadtak a
combjaimnál. A törölköző nem sokat takart belőlem, el is szégyelltem magam.
- Ez igen. A zombi Szeli eltűnt, helyette visszatért az én
barátom. - a megnyugvás ott volt szemeiben.
- Tessék itt a teád, kortyolj bele, utána menny és öltözz
fel vastagon. - átnyújtotta a teát. Egyik kezemmel nyúltam érte, a másik
kezemet a törölközőn tartottam a biztonság kedvéért, nem szerettem volna
túlságosan kitárulkozni előtte. Ittam belőle két kortyot. Ő,
közben leült az egyik székre. Leraktam az asztalra a csészét.
- Rögtön jövök. Te nyugodtan szolgáld ki magad a hűtőben találsz
üdítőket és
sütit is.
- Te miattam ne aggódj.
- Hogy is van ez? Csak te törődhetsz velem?
- Nem csak én teszem. Emlékezz csak vissza a tegnap estére.
- Ugyan. - nevettem el magam.
- Ne nevess, csak te vetted észre mennyire magányos vagyok a
lányok között és oda jöttél.
- Az természetes volt, hogy kimentselek.
- Neked az volt természetes, nekem pedig ez.
- Jó rendben, igazad van. Mindjárt jövök.
Magamra kaptam egy plüssös melegítőt.
Vissza mentem a konyhába, kivettem a szekrényből egy nagy tálcát és egy
poharat, a hűtőből
kivettem a tányér sütit és ráraktam a tálcára.
- Milyen üdítőt kérsz? Van földiepres és őszibarackos,
mind a kettő
rostos.
- Földiepreset. - kivettem azt is. A csészémet is a tálcára
raktam.
- Menjünk be a nappaliba ott kényelmesebb. - bementünk,
öntöttem a poharába üdítőt és a tányér kalácsot a pohara mellé raktam.
- Tessék. Addig nem mész sehova amíg azon a tányéron van
kalács. Szükséged van a cukor utánpótlásra.
- Nem akarok cukormérgezést kapni.
- Nem kapsz, nyugi. - megfogtam egy pokrócot magamra
terítettem és a teámat kortyolgattam.
Odahajolt az asztalhoz megfogta a poharát és a tányér
kalácsot, felemelte és átült mellém.
- Akkor együtt eszük meg. - a tányért, mosolyogva tartotta
előttem.
- Rendben. - felemeltem a pokrócom szélét, ő közelebb jött hozzám és őt is betakartam. Elvettem egy kalácsot a
tányérról, beleharaptam.
- Hűűm...
- Mi van?
- Ez nagyon finom és jól is esik. - mutattam a meggyes
kalácsra.
- Kóstold meg, nem fogod megbánni.
- Jó. - nyúlt is egyért.
- Ma egész nap nem ettem. Észre sem vettem, hogy éhes
lennék.
- Miért nem ettél?
- Nem volt rá idő, az
egész napom rohanással telt el. Még a zsebembe sem tudtam elrejteni egy kis
rágcsálnivalót, mivel végig fürdőruha
volt rajtam.
- Persze értem és nehogy egy kis deka felesleg meglátszódjon
rajtad. - elnevettük magunkat.
- Nem tagadom az is közrejátszott a dologban, de ha izgulok
összeszűkül a gyomrom és észre sem veszem, hogy
ennem kellene. Teljesen megfeledkezem róla.
- Akkor itt lenne az ideje egy rendes evésnek.
- Igen, de most jól esik a kalács is és nem szeretnék
lefekvés előtt tele tömni magam.
- Jó, de akkor tömd befelé a kalácsot.
- Igenis. - megfogtam egy másikat és elkezdtem azt is enni.
- Holnap dolgozol?
- Kellett volna, de a mai fellépés miatt Szonja elintézte,
hogy mindenki kapjon egy szabadnapot.
- Az igen. - elmosolyodott.
- Igen? Miért örülsz ennyire?
- Csak azért, mert nekem is pihenő napom lesz. Nagyon jól haladtunk a héten a
próbákkal és persze ösztönzött bennünket, ha megcsináljuk szombatig a fontos
feladatokat akkor a hétfőt
pihenéssel töltsük el. Mit szólsz egy közös programhoz?
- Benne vagyok.
- Hova szeretnél menni?
- Mit szólnál ahhoz ha már pihenő nap, akkor valóban az is legyen?! Rendelek
pizzát, és estére!
Ez nálam nagy szó.
- Jó ötlet. Hányra jöjjek?
- Nem is tudom, olyan hat, hét óra körül. Az jó, nem?
- Akkor én pontosítok, fél hétre itt leszek. Most pedig
indulok. - levette magáról a takarót, a tányért pedig az asztalra rakta.
- Hova sietsz ennyire?
- Nem sietek, nagyon jól érzem magam, de most már késő van, neked is pihenned kell.
- Nem vagyok fáradt.
- De holnap az leszel, ha nem pihened ki magad. - karórájára
nézett, majd folytatta.
- Már fél három van.
- Kikísérlek. - kitakarództam, leraktam a csészém. Kimentünk
a bejárati ajtón, mikor visszanézve megláttam a kabátját a szék támláján.
- A kabátod a széken maradt, vissza megyek érte. -
levetettem a papucsomat és már bent is voltam. Amikor megérintettem a kabátot
akkor döbbentem rá, milyen sokáig kereshetett, hisz a kabát tiszta víz volt.
- Hisz neked csurom víz a kabátod. A blúzod is vizes? - oda
léptem hozzá nem vártam meg válaszát, belemarkoltam a blúza aljába a hasánál,
nem volt vizes. Végig pásztáztam az öltözékét, szemeim megakadtak vállánál, gyanús
volt a színe, oda nyúltam.
- Azonnal vesd le. Rögtön hozok egy másikat. - mordultam rá.
Hátat fordítottam és már mentem is, a szekrényemből kirántottam egy felsőt.
Visszamentem hozzá.
- Tessék.- nyújtottam neki.
- Köszönöm.
- Cseréld ki. - a vizes blúz még mindig rajta volt.
- Mivel jöttél?
- Motorral.
- Akkor kell egy kabát is. - újra bementem, végig néztem
rajtuk, csupa szövet- és bőrkabát.
Becsuktam a szekrényajtót. Az ágy alól kihúztam egy dobozt, emlékeztem rá, hogy
abban kell lennie egy béléses esőkabátnak,
nagyban turkáltam a doboz tartalmát. Kinyílt az ajtóm.
- Hagyd, nem kell. Nincs olyan hideg. - felnéztem rá, a
blúzom már rajta volt. Tapadt testén, láthatóvá vált a kigyúrt válla és a
mellkasa.
- Milyen jól áll a fölsőm. -
mosolyodtam el. Visszafordultam és turkáltam tovább. Leguggolt mellém, megfogta
a kezem. Egy pillanatra lefagytam, majd ránéztem.
- Nincs szükségem kabátra.
- De igen, főleg a
motoron, szükséged lesz rá. Vagy azt akarod, hogy a holnap esténk úgy teljen
el, hogy én ápollak? Persze szívesen megtenném, de ha nem muszáj akkor ne arról
szóljon az esténk.
- Igazad van. Milyen színű
kabátot keresünk? - elengedte a kezem.
- Feketét. - ő is
keresni kezdte.
A doboz alján meg is találtuk. Felvette.
- Megyek, ne kísérj ki, inkább most már búj az ágyba. -
átölelt és megpuszilta az arcomat.
- Vigyázz magadra, biztos gyors az a motor, de nem kell
kihajtani a lelkét is.
- Úgy lesz. - becsukta maga után az ajtót.
Átöltöztem pizsamára, bekapcsoltam a notebookomat, halk
zenét indítottam. Egyszer csak különös hangra lettem figyelmes. Viktória
hangját hallottam kiszűrődni a nappaliból.
- Ülj le. Keresek ágyneműt.
Megnézem Szelit ébren van-e még. - kopogás nélkül nyílt az ajtóm. Viki
bekukucskált az ajtó mögül. Kimeresztett szemekkel néztem rá. Az ő szeme mire átállt a félhomályra azaz arra
a kis fényre, amit a notebookom biztosított, eltelt egy kis idő, de ahogy meglátta hogy ott ülök az ágyon,
nekem már kérdésre álltak ajkaim. Neki viszont felgyorsultak mozgásai, szája
elé helyezte mutatóujját és gyorsan belépve becsukta az ajtóm, leült az ágyam
elé a szőnyegre, de mutatóujja nem mozdult. Mikor
már biztos volt benne, hogy nem szólalok meg, leengedte kezét.
- Ne szólalj meg. Figyelj rám.- suttogta. Egy kis
hatásszünet, majd folytatta.
- Andi van itt.
- Mi!? - nem tudtam érzéseimnek álljt parancsolni.
- Bejöhetek? - a kopogással már társult is a hang. Az ajtó
felé néztem, majd lehajtottam a fejem és a tenyerembe süllyesztettem.
- Most mit csináljak? - tettem fel a kérdést magamnak.
- Nyugi, majd megértesz mindent. - suttogta Viki. Újra az
ajtóra néztem.
- Gyere.
- Szia Szeli. Remélem nem mi ébresztettünk fel.
- Még fent voltam.
- Szeretnék tőled egy
nagy szívességet kérni. - ezzel már ő is
leült a földre, Viki mellé.
- Miért ültök a földre? Itt az ágy vagy ott van a szék. -
mutattam a szék felé.
- Jó itt. - vágta rá Andi.
- Mi van lányok? Megijesztetek!
- Nekem most egy rövid ideig fent kell lennem a városban és
szeretném kérdezni, hogy itt maradhatok-e nálad addig?
- Persze. - őszinte
volt válaszom, láttam rajta, hogy valami nincs rendben és különben is, tartozom
neki ennyivel.
- Köszönöm szépen.
- Nincs mit.
- Mindjárt készítek ágyneműt. Nem probléma ha a nappaliban kell aludnod?
- Persze hogy nem gond.
- Nyugodtam menj fürödni amíg én elkészítem az ágyat.
Pizsamád van?
- Hoztam egy táska ruhát és gondoltam a pizsamára is. -
nevette el magát.
- Nyugodtan használj mindent amire szükséged van.
- Köszönöm, el is megyek tusolni. - megkapaszkodott az ágy
szélében, bizonytalan mozdulatokkal felállt.
- Jól vagy?
- Csak elültem a lábaim, mindjárt jó lesz. - kiment a
szobából. Vikire néztem, majd a becsukott ajtóra és ismét Vikire.
- Igen az amire gondolsz. - mondta Viki.
- De mi a baja?
- Egyenlőre csak
annyit tud, hogy a vér eredményével nincs rendben valami. Nem tudja, hogy
tudom.
- Ezt nem értem.
- Elég későn
jöttek vissza, Ya Ou utána nagyon nyomogatta a telefonját. Andi egy kis idő után kiment a mosdóba, Ya Ou rögtön
kihívott a folyosóra. Akkor mondta el, hogy mi van, de nem derülhet ki, hogy
szólt nekem, neked akarta elmondani, de nem tudott elérni. Szóval mi nem tudunk
semmiről. Természetesen viselkedj vele.
- Jó, de most milyen vizsgálatra fog menni?
- Azt nem tudom.
- Megyek ágyazok, hogy készen legyek vele mire megfürdik.
- Segítek, hozom a huzatokat, te csak az ágyneműket vedd elő.
- Jó, akkor vedd őket ki
itt vannak a második szekrényben.
