19. rész: A nemzeti park

Vissza fordultam az autóhoz. Roli egyszer csak ott állt előttem.

- Te meg, hogy kerültél ide a semmiből?

- Köszi a szívélyes fogadtatást. - nevetett rajtam.

- Tudod hogy nem úgy értem. Megijesztettél.

- Induljunk. - kiabált Oli az autóból.

- Ne türelmetlenkedj. - szóltam neki.

- Nincs kedved jönni egy kis kirándulásra?

- Én? Nem ismerem a többieket.

- Majd megismered őket. Na gyere.

- Biztos mehetek?

- Persze. Huppanj be előre, csak fognod kell a pokrócokat és a fánkot.

- Nem gond.

- Várj, segítek. - egybe kiemeltem mindent, ő beszállt, átadtam neki és becsuktam az ajtót.

Ya Ou kiszállt a kocsiból, Olira néztem a sofőr ülésen ülve a kezeit felemelte rám nézett nem értően.  Ya Ou felém tartott én is elindultam felé.

- Ki ez?

- Egy szomszédom, ő Roli, tudod vele és Vikivel voltam hajókázni.

- Őt is elhívtad?

- Igen.  - felhúzta szemöldökét.

- Most mi van? Jó fej, majd meglátod.

- Ha te mondod. - Oli dudálni kezdett. Sziki oda hajtott hozzánk.

- Indulok, Bennyéknél találkozunk.

- Rendben, mi is indulunk. Én már megyek is, mert még Oli leszedi a fejem. - ott hagytam őket. Mire beszálltam a kocsiba Sziki elhajtott.

- Odakint minden rendben?

- Persze, csak nagyon szeretnének már indulni. - rükvercbe akartam kapcsolni az autót és idegesen rángatni kezdtem a sebváltót.

- Képtelen vagyok rükvercbe tenni a kocsit. Segíts már! Mit keresel? - kérdeztem.

- Izé... semmit. - tovább turkált a hátitáskájában.

- Egy pillanat és segítek.

Egy újabb próbálkozás után végül sikerült hátramenetbe kapcsolnom, a kerekek hangosan felcsikorogtak, miközben kihátráltam. Oli oda hajtott mellénk, Viki felől az ablakot leengedte, előre hajolt és már jöttek is szavai, melyek nem voltak váratlanok számomra.

- Legközelebb figyelj oda, hova parkolsz! - figyelmeztet nyugodt, fegyelmezett hangon.

 Ki akar készíteni. Ebben profi. Nem fogom hagyni, hogy megnyerje ezt a majd én megmutatom meccset.

- Köszi a tippet.

- Ha szükséged lenne egy igazi férfira, aki megtanít vezetni, állok rendelkezésedre.

- Igen? Jó megtaníthatsz, de először győz le gokartban.

- Na jó, erre még visszatérünk. Indulhatunk? - magabiztossággal vigyorgott.

- Menj előre, követlek.

- Kitudsz állni vagy segítsek? - ekkor már kitört belőle a nevetés.

- Te Oli, ha odaérünk neked véged.

- Na azt megnézem. - gázt adott az autónak és már mentek is.

- Ó, csak érjünk oda! - mérgelődtem.

- Bejössz ennek a barátodnak. - nevetve mondta.

- Te miről beszélsz?

- Hát nem látod?

- Ezt most hagy abba! Én és Oli? Na biztos nem!

- Te tudod, de én nem így látom. Ha nem érdekelne a véleménye, akkor miért mérgelődsz? Szerinted akkor is feltudna így húzni?

- Ezt most hagyjuk, mennünk kell.

Oli úgy elhúzott, hogy mire oda értünk Bennyékhez már mindenki kiszállt az autóból, és beszélgettek. Benny intett, mutatta hogy a feljáróra álljak fel, így is tettem.

- Gyere bemutatlak a többieknek. - mondtam Rolinak. Kiszálltunk az autóból.

- Sziasztok. Beszeretném mindenkinek mutatni Rolit, ő az egyik szomszédom. Benny elsőként oda lépett hozzá és lekezelt vele, majd sorban a többiek is így tettek.

- Nekünk nincs olyan sok csomagunk. - mondta Benny.

- Igen, de hol van? - a többiek már nevettek, Ya Ou-val az élen. Bennyre néztem, félreállt, ott volt mögötte egy 80x80-as kartondoboz.

- Ti most szórakoztok velem? - végignéztem mindenkin.

- Ez ismét komoly. - nevetve válaszolt Ya Ou.

- Ismét? Miről maradtunk le? - nem értően kérdezett bennünket, de mintha sejtette volna hogy Olinak volt valami húzása, mert a kérdés után Olira nézet.

- Egy kicsit többet vásároltunk a kelleténél és már nincs hely egyik kocsi csomagtartójában sem. - Oli szégyenlős arckifejezéssel válaszolt kérdésére.

- Ezt most valahogy meg kell oldanunk, hogy minden beférjen. - törni kezdtem a fejem.

- Sziki bevállalsz egy utast mögéd? - angyali mosollyal próbáltam levenni lábairól.

- Persze.

- Lányok ki vállalja be a motorozást? - kérdezte tőlünk Oli. Senki sem repesett az ötlettől, nem is értettem őket.

- Én örömmel vállalom. Mit szólsz Sziki, mehetek?

- Most viccelsz? Gyere. - oda mentem hozzá átkarolta vállamat.

- Jól hajtok nincs mitől tartanod.

- Megbízok benned. - mosolyogtam.

Beraktuk Bennyék csomagját is. Oda mentem Rolihoz.

- Elvállalod az autóm hajtását?

- Igen.

- Köszönöm szépen.

- Majdnem elfelejtettük mondani, nem a parkba megyünk, mivel ott nem süthetünk. Idefelé megbeszéltük a Duna-Ipoly Nemzeti Park az új úti cél. - világosított fel bennünket Ya Ou.

- Nekem tankolnom kell. - mondta Oli.

- Az én kocsimba is tankolsz? - kivettem ötezer forintot a pénztárcámból és átnyújtottam Rolinak.

- Rendben.

Oli odament a kocsijához kinyitotta az ajtót rátámaszkodott és hangosan mondta.

- Induljunk.

Sziki felült a motorra, én pedig mögé, fekete ruhám széle feltekeredett a lábamra, a motor felbőgött és kilőttünk előre, dereka köré fontam a karomat. Hideg levegő mardosta az arcom, és könnyeket fakasztott a szememből. Arcomat mélyen Sziki hátába temettem, és mélyet lélegeztem be ismerős illatából. Fel sem tettem magamban a kérdést, mit keresek ezen a motoron. Egyszerűen csak tudtam, hogy ott kell lennem. Hiszen egy biztos ponttá vált életemben, ő egy igaz jó barát. Válla úgy feszült és remegett, mintha nagyobb sebességre vágyna, csupán az én kedvemért inkább haladna lassabban. Minél tovább haladtunk a táj egyre gyönyörűbbé vált.  Sziki leállította a motort, az ezt követő csentben szinte dobolt  a fülemben a vér.

- Mutatni akarok valamit. - mondta és könnyed mozdulattal leszállt a motorról.

Leszálltam én is, de mikor lábaim földet értek, váratlan fájdalom hasított átfázott lábaimba. Bicegve és imbolyogva követtem, mintha évek óta nem álltam volna szilárd talajon. Sziki annyira izgatott volt, hogy észre sem vette mennyire lemaradtam.

- Várj! - szóltam utána, és próbáltam visszarendezni szélfútta hajamat a kontyba.

- Nincs messze - szűrődött vissza hozzám a hangja.

Egyre jobban éreztem a fák és a virágok illatát. Minél mélyebbre merészkedtünk be annál jobban a biztonság érzet járta át a testem. Átgázoltunk a nagy füvön, a szél egyre erősebb virágillatot sodort felénk, mentünk az illatok után, egy tisztáshoz értünk ahol csodálaotos színekben pompázó virágok tarkállottak körülöttünk, hanyatt feküdtünk a réten, a napfény melege átjárta testünket és a felhőket néztük az égen. Egyszer csak fura hang ütötte meg fülünket, valahol víz zubog a közelben egy rövid gyaloglás után egy kis vízeséshez érkeztünk, kristálytiszta víz zuhog le egy sziklapárkányról ami egy sekély kőmederbe gyűlik össze ahonnan keskeny patakként folyik tovább. Leguggoltam, a víz hullámzását figyeltem, belenyúltam a finom langyos víz mintha feltöltött volna, kezemmel merítettem a vízből az erdő csöndjében tisztán hallottam a kezemről leeső vízcseppek hangját, amik vissza esnek a patakba, néztem a lassan eltűnő hullámkőröket, megláttam egy gyönyörű fehér kavicsot még mélyebre nyúltam és kivettem a vízből.

- Nézd milyen szép. - mutattam Szikinek.

Autók zúgására lettem figyelmes.

- Ez az én autóm hangja, megérkeztek, indulnunk kell. - a madarak csicsergése is abba maradt, több megijedve elszállt fejünk felett, felnéztem az égre és figyeltem ahogyan elrepülnek, csak néztem utánuk.

- Kérlek ezt a helyet ne mond el nekik, nagyon sokszor jövök el ide és nem szeretném ha ezt megtudnák. Ez olyan nekem mintha csak az enyém lenne.

- Megértelek, ez egy csodálatos hely, egy csöppnyi mennyország.

- Induljunk vissza, mert még képesek lesznek kiabálni utánunk.

- Igazad van. - felálltam és elindultunk.

- Ezért akartál motorral jönni, hogy ide eljöhess?

- Részben igen, feltölt ez a hely, jó kiszakadni a hétköznapi monoton életből.

Visszaértünk, a többiek az autók körül álltak.

- Merre voltatok? - kérdezett bennünket Benny.

- Sétáltunk, gondoltuk hogy itt bevárunk benneteket és innen mehetünk tovább együtt és ha gondoljátok mehetünk is.

- Menjünk, már nagyon várom, hogy oda érjünk. - válaszolt Viki.

Oda érve, leparkoltunk a kijelölt területen.

- Mivel nem fogunk tudni egyszerre bevinni mindet. Mit szóltok ahhoz, ha csak a legfontosabbakat visszük el és ha kell majd még valami, visszajövünk érte?

- Ez jó ötlet Benny. - vágta rá Oli.

Két hűtőtáskát vittünk magunkkal az egyikben voltak a húsok és a zöldségek, a másikban az üdítők, egy táska édesség és egy sós, és Bennyék doboza. Ezeket hozták a fiúk. Nekünk csak a pokrócokat kellett vinni és a fánkot. Andi, Petra és én vittünk egy-egy pokrócot, Viki pedig a fánkokat.

Ya Ou egy hűtőtáskát vitt, így szabad volt az egyik keze, Andi oda ment mellé és megfogta kezét. Egy pillanatig nagyon fájt, mintha egy kést forgattak volna meg szívemben, de arra gondoltam ha igazán szeretjük egymást, akkor bármit kibír a kapcsolatunk.

Puha léptekkel haladtam az erdei ösvényen, lábaim alatt apró gallyak roppanntak szét, a fák lombkoronáinak sűrűjéből egy-egy csiripelő madárka röppent fel a magasba, a szellő fújdogált és hallani lehetett a falavelek susogását. A tündöklő napfény foltokban világítja meg az ösvényt, a zöld szín hány és hány árnyalata pompázott. Roli ott állt mellettem, ő is ugyanolyan ámulattal tekintett a tájra.

Kiszemeltünk magunknak egy helyet, lepakoltunk. Már mindenki éhes volt. A fiút tűzet gyújtottak, mi lányok pedig elkészítettük a húsokat és zöldségeket. Lassú tűzön megsütöttük, szőrén szálán eltünt minden. Lehet hogy Oliék mégis tudtam valamit. Mivel Bennyék gondoltak a labdára is, így bírtunk röplabdázni. Egy kis idő után mindenki kidőlt, ahogyan én is. Belekortyoltam a vizembe, amit majdnem ki is köptem, annyira felmelegedett, alig bírtam lenyelni. Oda sompolyogtam Oli háta mögé, aki épp Rolival beszélgetett, mindketten háttal ültek nekem. Felráztam az ásványvizet és Oli hátát lespricceltem.

- Jóságos ég! - nyögött fel.

- Mi az ördögöt műveltél?!

- Ígértem ha ide érünk neked véged. - szemtelen mosoly ott volt arcomon.

- Na megállj! - kivette kezemből a vizes palackot, rohanni kezdtem ő meg utánam. Már nagyon messzire elhaladtunk a többiektől, utolért megfogta a vállam, megálltam és megfordultam.

- Léci ne. - nevetve könyörögtem, mégis lelocsolta blúzomat, hátrálni próbáltam, egy fa gyökerébe megakadt lábam és hanyatt vágódtam, ahogyan kapaszkodott vállamban a lendület őt is elrántotta és rám esett. Hangosan felnevettünk.

- Szállj le rólam, nehéz vagy. - túrtam le magamról. Két kezével megtámaszkodott a talajon, hogy ne nyomja mellkasom, de utána nem csinált semmit, csak mosolygott.

- Oli! Most mi van, nem akarsz leszállni rólam?

- Nem nagyon. - igazából nem tudom mi történt, de szemei most valahogy mások voltak mint eddig.

- Mit kapok ha leszállok rólad?

- Most viccelsz? - a szívem egyre hevesebben kezdett el verni.

Elkezdett felém hajolni, egyre közelebb és közelebb volt hozzám, majd megtorpant. Boldogság futott át arcán. Felkelt, megfogta kezem és felhúzott közel magához.

- Döntsd el te magad, hogy vicceltem-e. - nem tudtam mit reagálni erre.

Visszaértünk a táborunkhoz.

- Mond, most mi van veled és Ya Ou-val? Mert nekem nem úgy tűnik mintha együtt lennétek. - Ya Ou-ra néztem, Andi az ölében ült.

- Nekem sem. - szomorodtam el.

Már mindent vörösre festett a naplemente, mikor végül haza indultunk. Sziki hazavitt.

- Mondanám, hogy gyere be de a rendszerint makulátlanul tiszta konyhám most katasztrófa sújtotta terület és rendbe szeretném hozni mire hazaérnek a lányok.

- Segítek ha gondolod.

- Dehogy, te menj haza és pihenj. Köszönöm a fuvart.

- Nincs mit.

- Holnap hívlak. - elindultam felfelé.

- Szia. - utánam kiabálva köszönt el.

18. rész: Előkészületek

Ágyazás közben azon járt az agyam, vajon most hogyan alakul az életünk? Nagyon sajnálom Andit, de gondolom nem kér senki sajnálkozásából, azért is nem mondja el senkinek sem, Ya Ou-n kívül. Erősnek akar látszani, ezért büszke vagyok rá.

- Min gondolkozol?

- Nem is tudom, csak úgy kattog az agyam. Á... - leejtettem a párnát.

- Belassultak a reflexeid, ideje lesz lefeküdni.

- Mindjárt megyek, csak megvárom Andit. - kinyílt az ajtó.

- Hallom rólam van szó.

- Megbeszéltük, ideje lesz lefeküdni, csak megvárunk téged. Rohanok én is tusolni, két percet kérek, utána nem csatorálok.

- Nyugodtan engem nem zavarsz. Mégegyszer szeretném megköszönni, hogy befogadtatok.

- Ez természetes, ne érezd kínosnak. Na de befogtam, és már itt sem vagyok. - Viki, sietve hagyta el a szobát.

- Igaza van Vikinek, érezd magad otthon, ami a miénk az a tiéd is. - eszembe jutott Ya Ou, hisz szinte, rajta is osztozunk. Leültem az ágy szélére, lassú léptekkel ő is oda jött, leült mellém.

- Már rég nem beszéltünk. Igaz, sosem voltunk annyira nagy barátnők, mindig Ya Ou volt az aki összetartott bennünket. Gondolom elmondta, hogy mi már nem vagyunk együtt. Nekem nagyon hiányzik. Nem tudom mi lehetett az ami ennyire elhidegítette tőlem. Neked nem mondta el? Tudod mit, ne válaszolj, ha akarja majd elmondja nekem.

- Ne haragudj fáradt vagyok, elmegyek lefekszem. - ezzel már fel is keltem az ágyról.

- Szép álmokat.

- Neked is. 

Reggel nehezen tudtam rávenni magam, hogy előbújak rejtekhelyemről, hiszen a szobám most e célt szolgált. Óvatosan, lábujjhegyen léptem be a nappaliba, körülnéztem, már megvolt ágyazva. A konyhába lépve vanília illat csapta meg orrom.

- Hú, mi ez a finomság amit csinálsz? - ezzel már Andi vállánál álltam és lestem amit készít.

- Fánkot csinálok, tudom hogy nagy kedvenced. Vaníliás pudinggal töltve és csokimáz lesz rajta.

- Ez jó lesz. - körülnézve kicsit gyanús volt a mennyiség, a tésztát is sokalltam és a pudingot is amit éppen még főzött.

- Nem lesz ez egy kicsit sok hármunknak? - elmosolyodott.

- Három embernek igen, de hétnek nem. - megköszörülte a torkát, majd folytatta.

- Vagyis bocsánat, nyolcnak.

- Mit szerveztél?

- Nem ő volt, hanem én. - nem hittem füleimnek, muszáj volt megfordulnom. Újra az az elnem mondható boldogság fogott el.

- Te itt? - próbáltam visszafogni magam, hogy ne ugorjak a nyakába.

- Ma pihenőnapunk van és azokkal szeretném tölteni ezt a napot, akiket szeretek.

- Ezt jó hallani. - mondta Andi. Én csak ott álltam és a szemeit figyeltem, próbáltam olvasni belőlük. Ránézett Andira, de nem mondott neki semmit, majd újra rám.

- Van pokrócod amit eltudunk vinni, ugye?

- Hova is?

- Elmegyünk egy parkba, ott töltjük a délutánt.

- Rendben, akkor keresek valamit, amit leteríthetünk.

- Megyek én is, várj.

Bementünk a nappaliba, felnyitottam az ágy alját, kivettem egy pokrócot.

- Ez jó lesz? - mutattam neki.

- Persze hogy jó, de most menjünk be a szobádba.

- Mi?

- Gyere. - azzal már el is indult, utána mentem, az ajtónál megállt, megvárta hogy belépjek, becsukta, és azzal már át is ölelt.

- Sajnálom a tegnapot, nagyon nehéz lehetett neked. Sajnálom. - suttogta fülembe. Elengedett, a két tenyerét arcomra helyezte szorosan mintha vissza akarna tartani.

- Valóban az volt.

- Sajnálom. Szeretném a mai napot veled tölteni, azért is szerveztem ezt a kis kirándulást.

- Nehéz lesz azt látnom egész nap, hogy körülötted van.

- Tudom, de nem mondhatjuk el neki, még nem. Nem akarom becsapni. Ha most nem ez lenne a helyzet, elmondanám neki. Még most. De nem lehetünk ennyire önzők. Szüksége van ránk.

- Tudom. - megcsókolt.

- Akkor benne van mindenki a délutáni muriban?

- Persze. Mit gondolsz ki az aki, majd ki csattant az ötletemtől?

- Nem tán Oli?

- De igen. Nagyon oda van Vikiért. Lassan már csak róla beszél.

- Ez a szerelem.

- Szeli! - jött a hang a konyha felől.

- Ha jól hallom ez Viki. Akkor ők is megérkeztek.

- Megérkeztek?

- Elmentek Olival bevásárolni.

- Mi a fene, mindenki tudott erről a délutánról csak én nem? Mindenkit beavattál csak rólam feletkeztél meg? - mérgelődtem.

- Ne durcáskodj.

- Szeli, Ya Ou. - ismét jött a hang, de ezúttal Oli volt az. Ezzel nyílt is az ajtóm, Oli csak úgy berontott, jó hogy nem álltunk az ajtó mellett.

- Lamourt későbbre hagyni.

- Oli hallgass. - mordultam rá.

- Most mi van? Mondtam valami rosszat? - értetlenül állt előttünk.

- Andi nem tud semmiről. - válaszolt neki Ya Ou.

- Akkor épp itt az ideje, hogy közöljétek vele.

- Nem lehet, és nagyon szépen kérünk nem is tudhatja meg. Ugye Ya Ou?

- Igen.

- Nem értelek benneteket, de jó. Gyertek nézzétek meg mit vettünk.

A konyha asztal végig volt pakolva, közelebb léptem, végig néztem rajta. A fejemet fogtam.

- Ti egy hétre vásároltatok? - csak mosolyogtak, összenéztek, majd Viki megkezdte a monológot.

- Nyolc embernek kell ennyi vagy nem? Nem akartuk, hogy valaki is hiányban szenvedjen. Így vettünk csipszet, csokit, cukorkákat... - szavába vágtam.

- Mit sütünk?

- Vettünk húst is, gombát, zöldségeket.

- És az hol van? - kinyitottam az egyik nejlonzacskót és a tartalmát néztem.

- A húsokat nem hoztuk fel, lent van a kocsiban a három hűtőtáskában az üdítőkkel együtt. - magyarázta Oli. Ya Ou megtámaszkodott az egyik székben, a földet nézte és röhögni kezdett.

- Ugyan áruljátok már el, mennyit költöttetek?

- Az most mellékes. - vágta rá Oli. A kapucsengő csörögni kezdett.

- Igen?

- Szia Szeli. Indulunk? - oda lépett mellém Oli.

- Szevasz Sziki, gyere fel, még egy kis idő kell az indulásig.

- Persze, gyere, nyitom az ajtót. - Oli ott is hagyott, mint aki jól végezte dolgát.

Az ajtónál állva várta. A többiek az asztalnál ültek és pakolászták azaz rendszerezni próbálták a vásárolt termékeket. Jót mosolyogtam rajtuk. Oli és Ya Ou egymásnak dobálták a nem oda illő dolgokat, ugyanis fél füllel hallottam, Ya Ou a sósakat gyűjtötte, Oli pedig az édeseket. Viki öntözte a zacskókból a még kinem válogatott ínyencségeket.

- Viki vigyázz! - kiabált Ya Ou. Viki hirtelen mozdulatot tett és a feje felé repült egy kis csoki.

- Ya Ou! Óvatosabban. - nevetve mondta Viki.

- Bocsi.

- Tudjátok mit, én lelépek, itt látom durvul a helyzet. - Viki felállt és odament Andihoz.

- Mit segítsek?

- Mártogasd bele a csokiba. Nézd csak. - mutatta hogyan csinálja.

Annyira elbámészkodtam, hogy egyszer csak azt vettem észre, Sziki meglökte az ajtót.

- Jaj, szia.

- Szia.- üdvözlés képen, körbepusziltuk egymást.

- Jól vagy?

- Miért ne lennék jól?

- Nem fáztál meg?

- Nem, jól vagyok.

- Akkor jó.

- Te tudtál erről?

- Reggel azzal keltett Ya Ou, délután kirándulás és nincs olyan, hogy nem. Úgy kihangsúlyozta a nemet, hogy nem lehetett ellenkezni. - a fejem felett elrepült valami, csak azt vettem észre, Sziki elkapja és már jött is a következő. Gyorsan leguggoltam. Oli csak dobta a következőket, Sziki pedig kapkodott a kis csokik után. A kezei már tömve voltak csokikkal, pár másodperc alatt. Ya Ou-val összenéztünk, halkan mondta.

- Ezt figyeld. - megfogott egy tasak csipszet és oda dobta Olinak. Nagyon váratlanul érte, akkora erővel fogta meg, hogy csak egy durranás és a csipsz mindenfelé repült, mindent beterített, főleg Oli ölét.

- Na ne! - felállt a székről, a nadrágról hullott a törmelék. Mindenki röhögött.

-  Így kell neked. - Sziki még egy kicsit szurkálódott. Oli, csúnyán nézett Szikire, majd Ya Ou-ra.

- A nadrágom.

- Mit sajnálod? Kirándulni megyünk, úgyis piszkos lesz. - vágta rá Ya Ou.

- Az is igaz. - ő is nevetni kezdett, közben végignézett magán, és ahogy lehajolt a hajából is hullott. Jó mélyen beletúrt a hajába, utána pedig megrázta a fejét.

 Sziki telefonja csörögni kezdett.

- Benny az? - kérdezte Oli. Mindenki őt nézte és várta válaszát.

- Na? - Ya Ou türelmetlenkedett.

- Várjatok már. - a hátitáskából elővette a telefont.

- Igen ő az. - adta meg a választ és közben már fel is vette.

- Szia. Nem tudom, de itt elnézve a helyzetet, nem mindjárt lesz azaz indulás. Te hol vagy? Rögtön megkérdezem.

- Bennyékért ki fog menni?

- Én mehetek. - vágtam rá.

- Szeli. Én motorral. Rendben, ott találkozunk. - lerakta a telefont.

- A barátnőjének a rokonaihoz kell menni, ők már indulásra készen várnak bennünket.

- Andi, te velem jössz? - kérdezte Oli.

- Ya Ou mi megyünk Olival? - Ya Ou-ra néztem, ő meg rám.

- Hát én Szelivel gondoltam, de. - levette tekintetét rólam, és Andira nézett.

- Jó, menjünk Olival.

- Sziki te sem jössz velem?

- Bocsi Szeli, de én motorozni szeretnék.

- Hát jó.- A fánkok készen vannak, indulhatunk. Vagy előtte még felporszívózzak? - kérdezte Andi.

- Nem kell, induljunk. Viki te hozd a fánkot. Andi, ott van a nappaliban a pokróc, te léci hozd azt. Mi meg visszük a fiúkkal a többit. - fiúkhoz fordultam.

- Két zacskót visz mindenki, akkor letudunk vinni mindent? - Ya Ou számolni kezdte a csomagokat.

- Hét van összesen, te akkor csak egyet hozz.

- Oli a te csomagtartódba vannak a hűtőtáskák, gondolom nem sok hely maradt és veled mennek négyen, akkor nálam elfog férni minden más. A ropik mennek a csomagtartóba, az anyósülésre a pokróc és a tetejére a fánk, Bennyék pedig hátra ülnek.

Lehordtunk mindent és bepakoltuk.

-  Oli, vehettetek volna még egy pár csipszet. - jegyezte meg Sziki.

- Jól van na, a bevásárlókocsiba nem tűnt olyan soknak. - ekkor már ő is belátta, hogy tömérdek mennyiséget vásároltak. A kis csomagterembe nem fért volna be több gigaméretű csomag.

- Indulás van. Menjetek, szálljatok be. Sziki te mész előre?

- Mehetek.

- Szeli te meg Bennyékért?

- Igen Oli, nem feledkeztem meg róluk, ott találkozunk. - lecsuktam a csomagtartót és elindultam, hogy beszálljak az autóba. Ya Ou utánam szólt.

- Felhívom, hogy jöjjönek le.

- Oké.