18. rész: Előkészületek

Ágyazás közben azon járt az agyam, vajon most hogyan alakul az életünk? Nagyon sajnálom Andit, de gondolom nem kér senki sajnálkozásából, azért is nem mondja el senkinek sem, Ya Ou-n kívül. Erősnek akar látszani, ezért büszke vagyok rá.

- Min gondolkozol?

- Nem is tudom, csak úgy kattog az agyam. Á... - leejtettem a párnát.

- Belassultak a reflexeid, ideje lesz lefeküdni.

- Mindjárt megyek, csak megvárom Andit. - kinyílt az ajtó.

- Hallom rólam van szó.

- Megbeszéltük, ideje lesz lefeküdni, csak megvárunk téged. Rohanok én is tusolni, két percet kérek, utána nem csatorálok.

- Nyugodtan engem nem zavarsz. Mégegyszer szeretném megköszönni, hogy befogadtatok.

- Ez természetes, ne érezd kínosnak. Na de befogtam, és már itt sem vagyok. - Viki, sietve hagyta el a szobát.

- Igaza van Vikinek, érezd magad otthon, ami a miénk az a tiéd is. - eszembe jutott Ya Ou, hisz szinte, rajta is osztozunk. Leültem az ágy szélére, lassú léptekkel ő is oda jött, leült mellém.

- Már rég nem beszéltünk. Igaz, sosem voltunk annyira nagy barátnők, mindig Ya Ou volt az aki összetartott bennünket. Gondolom elmondta, hogy mi már nem vagyunk együtt. Nekem nagyon hiányzik. Nem tudom mi lehetett az ami ennyire elhidegítette tőlem. Neked nem mondta el? Tudod mit, ne válaszolj, ha akarja majd elmondja nekem.

- Ne haragudj fáradt vagyok, elmegyek lefekszem. - ezzel már fel is keltem az ágyról.

- Szép álmokat.

- Neked is. 

Reggel nehezen tudtam rávenni magam, hogy előbújak rejtekhelyemről, hiszen a szobám most e célt szolgált. Óvatosan, lábujjhegyen léptem be a nappaliba, körülnéztem, már megvolt ágyazva. A konyhába lépve vanília illat csapta meg orrom.

- Hú, mi ez a finomság amit csinálsz? - ezzel már Andi vállánál álltam és lestem amit készít.

- Fánkot csinálok, tudom hogy nagy kedvenced. Vaníliás pudinggal töltve és csokimáz lesz rajta.

- Ez jó lesz. - körülnézve kicsit gyanús volt a mennyiség, a tésztát is sokalltam és a pudingot is amit éppen még főzött.

- Nem lesz ez egy kicsit sok hármunknak? - elmosolyodott.

- Három embernek igen, de hétnek nem. - megköszörülte a torkát, majd folytatta.

- Vagyis bocsánat, nyolcnak.

- Mit szerveztél?

- Nem ő volt, hanem én. - nem hittem füleimnek, muszáj volt megfordulnom. Újra az az elnem mondható boldogság fogott el.

- Te itt? - próbáltam visszafogni magam, hogy ne ugorjak a nyakába.

- Ma pihenőnapunk van és azokkal szeretném tölteni ezt a napot, akiket szeretek.

- Ezt jó hallani. - mondta Andi. Én csak ott álltam és a szemeit figyeltem, próbáltam olvasni belőlük. Ránézett Andira, de nem mondott neki semmit, majd újra rám.

- Van pokrócod amit eltudunk vinni, ugye?

- Hova is?

- Elmegyünk egy parkba, ott töltjük a délutánt.

- Rendben, akkor keresek valamit, amit leteríthetünk.

- Megyek én is, várj.

Bementünk a nappaliba, felnyitottam az ágy alját, kivettem egy pokrócot.

- Ez jó lesz? - mutattam neki.

- Persze hogy jó, de most menjünk be a szobádba.

- Mi?

- Gyere. - azzal már el is indult, utána mentem, az ajtónál megállt, megvárta hogy belépjek, becsukta, és azzal már át is ölelt.

- Sajnálom a tegnapot, nagyon nehéz lehetett neked. Sajnálom. - suttogta fülembe. Elengedett, a két tenyerét arcomra helyezte szorosan mintha vissza akarna tartani.

- Valóban az volt.

- Sajnálom. Szeretném a mai napot veled tölteni, azért is szerveztem ezt a kis kirándulást.

- Nehéz lesz azt látnom egész nap, hogy körülötted van.

- Tudom, de nem mondhatjuk el neki, még nem. Nem akarom becsapni. Ha most nem ez lenne a helyzet, elmondanám neki. Még most. De nem lehetünk ennyire önzők. Szüksége van ránk.

- Tudom. - megcsókolt.

- Akkor benne van mindenki a délutáni muriban?

- Persze. Mit gondolsz ki az aki, majd ki csattant az ötletemtől?

- Nem tán Oli?

- De igen. Nagyon oda van Vikiért. Lassan már csak róla beszél.

- Ez a szerelem.

- Szeli! - jött a hang a konyha felől.

- Ha jól hallom ez Viki. Akkor ők is megérkeztek.

- Megérkeztek?

- Elmentek Olival bevásárolni.

- Mi a fene, mindenki tudott erről a délutánról csak én nem? Mindenkit beavattál csak rólam feletkeztél meg? - mérgelődtem.

- Ne durcáskodj.

- Szeli, Ya Ou. - ismét jött a hang, de ezúttal Oli volt az. Ezzel nyílt is az ajtóm, Oli csak úgy berontott, jó hogy nem álltunk az ajtó mellett.

- Lamourt későbbre hagyni.

- Oli hallgass. - mordultam rá.

- Most mi van? Mondtam valami rosszat? - értetlenül állt előttünk.

- Andi nem tud semmiről. - válaszolt neki Ya Ou.

- Akkor épp itt az ideje, hogy közöljétek vele.

- Nem lehet, és nagyon szépen kérünk nem is tudhatja meg. Ugye Ya Ou?

- Igen.

- Nem értelek benneteket, de jó. Gyertek nézzétek meg mit vettünk.

A konyha asztal végig volt pakolva, közelebb léptem, végig néztem rajta. A fejemet fogtam.

- Ti egy hétre vásároltatok? - csak mosolyogtak, összenéztek, majd Viki megkezdte a monológot.

- Nyolc embernek kell ennyi vagy nem? Nem akartuk, hogy valaki is hiányban szenvedjen. Így vettünk csipszet, csokit, cukorkákat... - szavába vágtam.

- Mit sütünk?

- Vettünk húst is, gombát, zöldségeket.

- És az hol van? - kinyitottam az egyik nejlonzacskót és a tartalmát néztem.

- A húsokat nem hoztuk fel, lent van a kocsiban a három hűtőtáskában az üdítőkkel együtt. - magyarázta Oli. Ya Ou megtámaszkodott az egyik székben, a földet nézte és röhögni kezdett.

- Ugyan áruljátok már el, mennyit költöttetek?

- Az most mellékes. - vágta rá Oli. A kapucsengő csörögni kezdett.

- Igen?

- Szia Szeli. Indulunk? - oda lépett mellém Oli.

- Szevasz Sziki, gyere fel, még egy kis idő kell az indulásig.

- Persze, gyere, nyitom az ajtót. - Oli ott is hagyott, mint aki jól végezte dolgát.

Az ajtónál állva várta. A többiek az asztalnál ültek és pakolászták azaz rendszerezni próbálták a vásárolt termékeket. Jót mosolyogtam rajtuk. Oli és Ya Ou egymásnak dobálták a nem oda illő dolgokat, ugyanis fél füllel hallottam, Ya Ou a sósakat gyűjtötte, Oli pedig az édeseket. Viki öntözte a zacskókból a még kinem válogatott ínyencségeket.

- Viki vigyázz! - kiabált Ya Ou. Viki hirtelen mozdulatot tett és a feje felé repült egy kis csoki.

- Ya Ou! Óvatosabban. - nevetve mondta Viki.

- Bocsi.

- Tudjátok mit, én lelépek, itt látom durvul a helyzet. - Viki felállt és odament Andihoz.

- Mit segítsek?

- Mártogasd bele a csokiba. Nézd csak. - mutatta hogyan csinálja.

Annyira elbámészkodtam, hogy egyszer csak azt vettem észre, Sziki meglökte az ajtót.

- Jaj, szia.

- Szia.- üdvözlés képen, körbepusziltuk egymást.

- Jól vagy?

- Miért ne lennék jól?

- Nem fáztál meg?

- Nem, jól vagyok.

- Akkor jó.

- Te tudtál erről?

- Reggel azzal keltett Ya Ou, délután kirándulás és nincs olyan, hogy nem. Úgy kihangsúlyozta a nemet, hogy nem lehetett ellenkezni. - a fejem felett elrepült valami, csak azt vettem észre, Sziki elkapja és már jött is a következő. Gyorsan leguggoltam. Oli csak dobta a következőket, Sziki pedig kapkodott a kis csokik után. A kezei már tömve voltak csokikkal, pár másodperc alatt. Ya Ou-val összenéztünk, halkan mondta.

- Ezt figyeld. - megfogott egy tasak csipszet és oda dobta Olinak. Nagyon váratlanul érte, akkora erővel fogta meg, hogy csak egy durranás és a csipsz mindenfelé repült, mindent beterített, főleg Oli ölét.

- Na ne! - felállt a székről, a nadrágról hullott a törmelék. Mindenki röhögött.

-  Így kell neked. - Sziki még egy kicsit szurkálódott. Oli, csúnyán nézett Szikire, majd Ya Ou-ra.

- A nadrágom.

- Mit sajnálod? Kirándulni megyünk, úgyis piszkos lesz. - vágta rá Ya Ou.

- Az is igaz. - ő is nevetni kezdett, közben végignézett magán, és ahogy lehajolt a hajából is hullott. Jó mélyen beletúrt a hajába, utána pedig megrázta a fejét.

 Sziki telefonja csörögni kezdett.

- Benny az? - kérdezte Oli. Mindenki őt nézte és várta válaszát.

- Na? - Ya Ou türelmetlenkedett.

- Várjatok már. - a hátitáskából elővette a telefont.

- Igen ő az. - adta meg a választ és közben már fel is vette.

- Szia. Nem tudom, de itt elnézve a helyzetet, nem mindjárt lesz azaz indulás. Te hol vagy? Rögtön megkérdezem.

- Bennyékért ki fog menni?

- Én mehetek. - vágtam rá.

- Szeli. Én motorral. Rendben, ott találkozunk. - lerakta a telefont.

- A barátnőjének a rokonaihoz kell menni, ők már indulásra készen várnak bennünket.

- Andi, te velem jössz? - kérdezte Oli.

- Ya Ou mi megyünk Olival? - Ya Ou-ra néztem, ő meg rám.

- Hát én Szelivel gondoltam, de. - levette tekintetét rólam, és Andira nézett.

- Jó, menjünk Olival.

- Sziki te sem jössz velem?

- Bocsi Szeli, de én motorozni szeretnék.

- Hát jó.- A fánkok készen vannak, indulhatunk. Vagy előtte még felporszívózzak? - kérdezte Andi.

- Nem kell, induljunk. Viki te hozd a fánkot. Andi, ott van a nappaliban a pokróc, te léci hozd azt. Mi meg visszük a fiúkkal a többit. - fiúkhoz fordultam.

- Két zacskót visz mindenki, akkor letudunk vinni mindent? - Ya Ou számolni kezdte a csomagokat.

- Hét van összesen, te akkor csak egyet hozz.

- Oli a te csomagtartódba vannak a hűtőtáskák, gondolom nem sok hely maradt és veled mennek négyen, akkor nálam elfog férni minden más. A ropik mennek a csomagtartóba, az anyósülésre a pokróc és a tetejére a fánk, Bennyék pedig hátra ülnek.

Lehordtunk mindent és bepakoltuk.

-  Oli, vehettetek volna még egy pár csipszet. - jegyezte meg Sziki.

- Jól van na, a bevásárlókocsiba nem tűnt olyan soknak. - ekkor már ő is belátta, hogy tömérdek mennyiséget vásároltak. A kis csomagterembe nem fért volna be több gigaméretű csomag.

- Indulás van. Menjetek, szálljatok be. Sziki te mész előre?

- Mehetek.

- Szeli te meg Bennyékért?

- Igen Oli, nem feledkeztem meg róluk, ott találkozunk. - lecsuktam a csomagtartót és elindultam, hogy beszálljak az autóba. Ya Ou utánam szólt.

- Felhívom, hogy jöjjönek le.

- Oké.