Még az ágyban nyújtózkodtam, Viki bekopogott ajtómon.
- Bejöhetek.
- Persze, gyere.
- Jó reggelt.
- Köszi, neked is.
- Nekem már megvan. - nagy vigyorra az arcán az ágyamba
ugrott és a takarom egy részét magára rántotta.
- Mi ez a boldogság? - kíváncsivá tett viselkedésével.
- Na ki hívott az elmúlt két percben?
- Nem tán Nate?!
- Talált és süllyedt.
- Na ne mond. - a párnámat kirántottam fejem alól és
rádobtam Vikire, de sejthette mire készülök a paplant gyorsan fejére húzta
védekezésképpen.
Ez a vidám reggel egy párnacsatába torkollott, ő az ágy egyik feléről én pedig a másik feléről támadtam, mígnem felugrottam az ágyra, a
paplanba belecsavarodott lábam és elvágódtam az ágyon, még nagyobb nevetésbe
kezdtünk.
- Feladom, nem bírom tovább. - mindketten leültünk az ágyra.
- Pihenésképpen elmesélhetnéd mit mondott Nate, persze ha
nem titok. - nevettem.
- Rád is tartozik, rólad is beszéltünk. - elhallgatott,
játszott türelmemmel.
- Viki, kikapsz!
- Szólt, hogy Conor is ráér. Happy!
- Ez jó hír.
- Jönnek értünk tíz órára. Két órára vissza kell érniük,
készülődniük kell az esti eredményhirdetésre.
- Gyerünk reggelizni.
Reggeli után mindketten kényelmes ruhába bújtunk. A hajunkat
copfba felgumiztuk, ne akadályozzon bennünket a hajtásban. Tíz óra volt, kint
ültünk az asztalnál, az órát lestük.
- Ez is ritka, mi időben elkészültünk
és MI várunk a fiúkra. - gyermeki kacagás tört rám.
- Nem akarok itt ülni tovább, gyerünk ki, olyan jó kint az
idő. Ők meg,
majd jönnek.
Kabátunkra nem volt szükség csak egy sporttáskát vittünk
magunkkal, abba belegyümeszeltünk mindent amire esetleg szükségünk lehet, meg
is gyűlt a bajom a cipzárral. Lementünk az
emeleti lépcsőnk a bejárati ajtót
nyitottam ki, Conor állt velem szemben. Szívem megdobban, új volt ez az érzés
számomra, mintha szárnyaltam volna a boldogságtól.
- Ó, hát szia. Nem is gondoltam volna milyen kellemes
látvány ér majd, amint kinyílik az ajtó.
- Hagyd abba, mert mindjárt elpirulok. - befejeztem
mondanivalómat, Conor levette tekintetét rólam és hátat fordított.
- Oli hagyd, itt vannak. - Conor odaszólt Nate-nek, aki a
kocsi bezárásával volt elfoglalva.
- Sziasztok csajszik! Indulhatunk is?
- Mehetünk. Ki hova ül? - kérdezte Viki.
- Hova szeretnél? - csábos mosollyal nézett Vikire, Nate.
- Melléd.
- Vikikém belevaló csaj vagy te! - oda mentem hozzá
felemeltem kezem, ő pedig
belecsapott.
- Conor én pedig melléd, mit szólsz hozzá?
- Oké. - a fiúk összenéztek és kacagásba kezdtek. Az autóba
szállás közbe Conor még hozzá tette:
- Van egy érzésem, nagyon jó napunk lesz.
Láttam ahogy Nate a visszapillantó tükörbe néz, Conor
tekintetét keresve, a szeme körül egy kis ránc jelent meg, amit a nagy vigyor
okozhatott.
- Mi szóltok egy kis zenéhez? Zene mellett szeretek vezetni.
- Mehet. - vágtuk rá Vikivel.
Egész úton énekeltünk, gondolom a fiúk fülének nem tehetett
valami jót, de mi ezzel nem foglalkoztunk. Nate időközönként a kormányon ütötte a ritmust, mi
Conorral sokszor össze nézünk úgy énekeltük a refrén részeket.
Egy órára béreltük ki a pályát, megkaptuk sisakjainkat.
- Viki mi megfeledkeztünk valamiről. Nem?
- Miről?
- A hajunk, így nem jön fel a fejünkre a sisak.
- Jaj, valóban. - kénytelenek voltunk kiengedni hajunkat és
a tarkónk hosszánál újra begumizni.
Udvariasságból mi indulhattunk az első két autóba a hátsó kettővel pedig Conor és Nate. Mindenkinek meggyűlt egy párszor a baja a kanyarokkal, sikerült
a gumiknak csapódni, de ez nem tartott bennünket vissza. Nem tagadhatom nagyon
jól hajtok, így én nyertem, jó érzés volt magam mögött tudni a többieket.
- Te nem is mondtad, hogy ez ilyen jól megy neked. -
panaszkodott Nate.
- Kérdezted? - pimasz vigyort vágtam. Conor levette a
sisakot és odalépett hozzám.
- Gratulálok.
- Köszi. Látom te nem ijedsz meg a vereségtől, mint Nate pajtásod. - Nate-re néztem ismét,
ekkor már elnevette magát.
- Lenne mit tanulni tőled,
szeretnék kérni egy pár különórát. - Conor gondolta él a felajánkozó lehetőséggel.
- Neked bármikor.
- Gyorsal eltelt ez az egy óra, persze ha jól érzi magát az
ember csak úgy repül az idő. -
panaszkodott Viki.
- Nem tudom hogyan vagytok vele, de én nagyon kimelegedtem.
- úgy éreztem, mintha hőmérsékletem
egy fokot legalább emelkedett volna.
Leadtuk a sisakokat, és elindultunk az autóhoz.
- Belefér még az időtökbe
egy jegeskávé? Persze lehet meleg is attól függ ki mit kér.
- Nekem személy szerint jól esne egy. Te mit mondasz?
- Okés. - Nate is belegyezését adta.
- Ne veszítsünk sok időt,
akkor most haza visztek bennünket és feljöttök hozzánk, tudom sietnetek kell
így gyorsabb lesz és kényelmesebb is,
mint egy kávézó.
- Úgy veszem észre szeretnétek minnél több időt tölteni velünk, ez tetszik.
- Nate te csak ne bízd el annyira magad. - teremtette le
Viki.
- Azt ne mond, hogy nincs igazam.
- Azt nem mondtam.
- Nekem sincs ellenvetésem, sőt, hogy lássátok komolyan gondolom szeretnénk ha estére eljönnétek
az eredményhirdetésre.
- Nagyon kedves tőled, de
ma nem lehet. Holnap lesz az első
munkanapom és jó formában kell megjelennem, kipihenten.
- Nagyon aranyos tőletek, megígérjük ott fogunk ülni a tévé előtt és szurkolunk, de holnapra kipihentek
kell hogy legyünk ma is csak pár órát aludtunk.
Oda értünk az autóhoz, a fiúk már beültek, én nyitottam az
ajtót Viki megfogta karom, ránéztem felhúzta szemöldökét ráncba szaladt
homloka, röktön értettem kérdését, bólintottam fejemmel és elmosolyodtam,
elengedte kezem és ő is
nyitotta az ajtót. Azt hiszem aggódott értem, biztosra akart menni, hogy nem
miatta hívom csak el a fiúkat. Beszálltunk az autóba.
- Mi ez a vigyor? - Conor észrevette a kis mosolyt ami még
arcomon volt.
- Á, semmiség csak olyan szép napunk van kiakarom élvezni
minden egyes pillanatát.
- Jöhet a zene? - Nate hátrafordult és rám nézve kérdezte.
- Persze, hogy jöhet.
Hazafelé már nemcsak hogy énekeltünk de szinte buliztunk is,
én felpörögtem a játéktól és ennek hatása nem csillapodott bennem.
Nappaliba vezettük be őket, én
kimentem megfőzni a kávékat, Viki
pedig kijött nekem segíteni. Készek lettünk, Viki megfogta a tálcát,
kinyitottam előtte az ajtót bement én
pedig követtem. Arra léptem be, hogy a fiúk a képeim előtt állnak a szekrénynél és Nate kezében
volt egy fotó, ahogy megláttam melyik nincs helyén, rögtön oda léptem és
kivettem kezéből.
- Kérlek ezt ne. - vissza raktam a helyére.
- Bocsi, csak nem bírtam ki, Sam itt még nagyon fiatal. Hány
évesek voltatok?
- Tizennyolc, a születésnapomon készült. Mindjárt jövök a
tejszín kint maradt.
Nyugodtan kisétáltam a szobából, a konyhába érve
nekitámaszkodtam a szekrénynek és vettem egy mély levegőt. Még mindig nagyon heves érzéseket kelt
bennem minden ami hozzá köt és nehezen tudom türtőztetni magam, tudom hogy most észrevették rajtam, valami nincs rendben. Gyorsan
megfogtam a tejszínhabot és rohantam is be nehogy kifaggassák Vikit és ő meg elszólja magát.
- Már jöttem is. - a művigyor
ott volt arcomon.
- Várjátok az estét? - Viki kérdezte tőlük.
- Szerintem mindannyian várjuk, de bennem azért ott van
mélyen egy kis félelem. - Nate válaszolt.
- Nagyon jók voltatok, nem is kérdés tovább fogtok jutni. -
biztattam őket.
Conor az órára tekintett, a maradék kávéját lehúzta és
lerakta a csészét.
- Nagyon szépen köszönöm, de azt hiszem nekünk most már mennünk
kell. - felállt, majd Nate is követte.
- Estére fogjátok a csipiszt. - kért bennünket Nate.
- Úgy lesz. - válaszolt Viki.
- Sziasztok.
Ahogy becsukódott az ajtó nem vártam rögtön feltettem
kérdésemet.
- Jaj, mond hogy nem kérdeztek tőled semmit a képes sztori után.
- De igen.
- Ügyes vagyok.
- Conor kérdezte, hogy most mi van veletek, mert látja
Samen, hogy valami nem oké. Kérdezte is őt, de
nem mond neki semmit. Csak annyit mondtam nekik, hogy azt hiszem Sam kicsit besértődött. Több kérdésük nem volt, de nem is
lehetett volna, mert beléptél a szobába. Megnyugodhatsz, nem vettek észre
semmit, sokan nem szeretik ha mások piszkálják a dolgaikat. Conor is csak azért
kérdezte meg, mert Nate rákérdezett a korotokra. Ők csak fiúk, elmennek minden mellett, még akkor is ha
kiszúrja a szemüket.
- Mennyire igazad van.
Este ahogy ígértük ott ültünk a tévé előtt, pizsamában és egy egy csésze teával a
kezünkben. Nem volt könnyű ismét
látni Samet még akkor sem, hogy csakis tévén keresztül látom, ilyenkor van az
hogy ismét elgyengülök lehet akárki mellette még ha Conor is az, elhomályosul
és csakis Sam arca vállik élessé érzékeim számára. Felpattantam az ágyról.
- Itt van az a pillanat amikor nekem fordulnom kell egyet. -
elindultam ki a konyhába.
- Ne csináld, tuti tovább jutnak. - oda értem az ajtóhoz már
a kilincsen volt a kezem, mikor Lilu nagy örömmel jelenti be: Továbbjutó a
Supermassive! Elengedtem a kilincset, és Vikire néztem.
- Na mit mondtam?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése