3. rész: A mi esténk

Ma délig ki sem keltem az ágyból. Vikinek hűlt helye volt, nem találtam sehol, egyszer csak megpillantottam a hűtőre ragasztott üzenetét, ez állt rajta: Nem bírtam tovább aludni, sétálok egy kicsit.

Viki elpakolta az esti poharakat és tányérokat, nekem nem volt más dolgom, csak, hogy megágyazzak. Kényelmesen elhelyezkedtem a nappaliban a kanapén és folytattam a könyvem olvasását. Izgalmas részhez érkeztem, a gyilkosságot elkövető menekül. Mélyen az erdőben vagyunk már, a talaj csúszós a nedves fűtől, csak a telihold ami megvilágítja a tájat, a sok fa ág megnehezítik a futást ő sokkal gyorsabban halad, ismerős lehet neki a környék. A következő pillanatban már nem is látható, csak forgok, bármerre nézek, eltűnt, úgy veszem észre kitaposott ösvényre értem, legugolok és figyelek hátha meghallok egy hangot, reccsenést, bármit, de semmit, így tovább futok. Meglátok egy házat, valószínűleg elhagyatott, már mindenféle növény benőtte, a fák ágairól lógó növények végigfolynak a gerendákon, tetőn. Hátborzongató látvány, óvatosan lépkedem fel a lépcsőn, a korhadt fa recseg a lábam alatt, a ajtó nyikorogva nyílik ki, mindenfelé pókháló, csótányok,  minden ajtó kinyitásával egyre feszesebbé válik az idegrendszerem, a félelem átjárja a testem, kűzdelem az idővel.

- Szia. - Viki kinyitotta az ajtót.

- Juj. - felkaptam a fejem.

- Már megint nagyon beleélted magad a történetbe.

- Ahogy szoktam. - vigyorogtam.

- Vettem gyümölcsöt reggelire. Mit kérsz narancsot vagy banánt?

- Narancs, az jöhet. - oda dobott egyet, leült mellém az ágyra és ő is elkezdett egy narancsot pucolni.

- Jól esett ez a kis séta.

- Én is elmentem volna, ha szólsz.

- Nem volt szívem felkelteni, estére nem lehetsz kedvetlen a fáradtságtól.

- Az én Drága barátnőm, aki mindenre gondol. Hány óra? - ránézett a karórájára.

- Fél három.

- Micsoda?! Hol voltál eddig?

- Sétáltam, nagyon jó kint az idő, kár ilyenkor bent lenni.

- Az azt jelenti három és fél óra múlva itt lesz Sam! Mi a francot vegyek fel? Azt sem tudom hova megyünk. És valami kis meglepit is kellene vennem neki. Most, hogy belegondolok van desszertem, az gondolom jó lesz. Elmegyek megfürdök.

- Addig én hazatelefonálok, utána az enyém a fürdő, nekem is készülnöm kell.

Egy törölközőben flangáltam mint egy mérgezett egér, már nem találkoztunk személyesen 2 hónapja, csak telefonon tartottuk a kapcsolatot, milyen jó lesz újra látni... Végül egy szürke blúz és egy fekete helánka mellet döntöttem, a ruhák szanaszét voltak az ágyon, volt mit visszapakolnom. A hajamat kiengedve hagytam és a szememre halvány füstös smink került. Megszólalt a csengő, oda rohantam a desszerttel a kezemben, kinyitottam az ajtót. Jobb képű volt mint vala, a szívem ismét zakatolni kezdett.

- Szia Szeli, már nagyon hiányoztál. - ezzel már át is ölelt.

- Te is nekem. - nem tudtam elengedni, de ne legyen túlságosan feltűnő ragaszkodásom, elengedtem szorító ölelésemet testéről, a földre néztem ne lássa túlzott izgatottságomat és az arcom pirosságát, így szóltam hozzá.

- Gyere be. Ja és ez a tied. - átnyújtottam a desszertet.

- Köszönöm, de nem kellett volna. Itt van Viki is?

- Igen itt. Viki gyere jött Sam!

- Szia Sam.

- Szia Viki. Ugye nem haragszol meg ha elrabolom ma Szelit?

- Van nekem is mára progaramom, ne aggódj. – mosolyogtak mindketten.

- Akkor jó szórakozást.

- Köszi, nektek is, és vigyázz Szelire.

- Igenis anyuci! Időben hozom vissza! – mindenki jót nevetett.

- Jaj, Sam te sosem komolyodsz meg, de ne is!

- Gyere Szeli induljunk. Viki legközelebb te is jössz, úgy készülj.

- Rendben, de most tűnés, nekem is el kell készülnöm.

- Már megyünk is, sok sikert estére. – egy puszit nyomtam Viki arcára, ő pedig csak annyit súgott a fülembe:

- Használd ki ezt az estét, csak a tied. – Samra néztem nagy vigyorral, nem tudtam titkolni, hogy majd kiugrom a bőrömből.

Kimentünk az ajtón, Vikinek még intettem egyet és becsuktam magam mögött az ajtót. Beszálltunk a kocsiba a biztonsági övet kapcsoltuk volna be, a kezünk egymásnak ütődött, felnéztem Samre ő engem  nézet nagy mosollyal a fogai csak úgy ragyogtak.

- Örülök, hogy ilyen boldognak látlak, hiányzott már. Remélem a mosoly ott lesz egész este arcodon.

- Biztos lehetsz benne. Hova megyünk?

- Mit is szeretünk együtt csinálni?

- Sok mindent. Nem?

- Az is igaz. Mit szólsz ahhoz ha elmegyünk biliárdozni egyet?

- Ez szuper ötlet. Már rég nem csináltuk.

- Most bepótoljuk a lemaradásunkat. Vannak híreim.

Nem is tudtam, hogyan reagáljak, tudtam az új hírekről. Mi lenne helyes, hallgatnom és meglepődni vagy elmondani, hogy tudok róla. A helyes út, nem szólni semmit, nem árulhatom be barátnőmet.

- Hírek? Kíváncsi vagyok. Mesélj.

- Megérkeztünk, majd bent. – bementünk elültük egy asztalhoz, jött is a pincér felvette a rendelést és elment.

- Mesélj.

- Újra jelentkeztünk az X-faktorba, bent vagyunk a legjobb tizenkettőben.

- Gratulálok.

- Tudom, szólnom kellett volna, de biztosra akartam menni. Az elsők között lettél volna akik megtudják, nem akartam hogy kitudódjon, mégis a hír gyorsan terjedt. Féltem is attól ha a füledbe jut megharagszol.

- Nem tudtam róla, és nincs harag, lényeg hogy bejutottatok. – a pincér kihozta az italunkat.

- Ma délelőtt a fiúkkal beköltöztünk a Lurdy Házba, nagyon szép hely, nagyon jól felszerelt, minden rendelkezésünkre áll amire csak szükségünk van. Sok próbánk van, nem sok szabadidőt kapunk, de amíg itt vagyok fent, minden időt amit csak lehet szeretnék veled tölteni, már nagyon hiányoztál. – ekkor átnyúlt az asztal felett, a bal kézfejemre helyezte az ő kezét, és nagy vigyorral nézett rám.

Én akkor azt sem tudtam hol járok, a meleg kezének érintése olyan volt mint egy jégcsapnak a napfény. Mélyen a szemeibe néztem, nem tudom mire gondolhatott, de ha belelátott volna a barna szemeim mögé, lehet hogy megijedt volna a felé táplált érzéseim iránt.

- Ha gondolod mehetünk is játszani. Mit szólsz?

- Mehetünk. - elengedte a kezem és felkeltünk. Átmentünk egy másik terembe, ott két biliárd asztal volt, nem volt bent rajtunk kívül senki. Oda mentünk a hozzánk közelebb álló asztalhoz, a golyókat felraktuk.

- Te honnan ismered ezt a helyet?

- A táborban ismertem meg egy fiút ő ajánlotta ezt a helyet, és hogy biztosra menjen, hogy eljövök egyszer, még zsetont is kaptam tőle, ezzel játszunk éppen. - mélyen a zsebébe nyúlt és kihúzott belőle valamit. Felém nyújtotta tenyerét amiben volt még hat zseton.

- Addig nem megyünk sehova míg ez el nem fogy a tenyeremből.

- Akkor sok időt töltünk itt. Nem tudom, hogy vagy vele, de én már kijöttem a gyakorlatból. De kitudja, még az is előfordulhat, nagyon kikapsz tőlem.

- Na nézzük te kis szájhős, mire emlékszel? A lányoké az elsőbbség, te kezdesz.

- Rendben. – sikerült jól szétütnöm a golyókat, a teli golyókból lement kettő, így azok az enyémek lettek.

- Kezdésnek nem is rossz a kis szájhőstől ugye? – a pimasz mosolyom nem tetszett annyira neki, csak egy kis mosolyt engedett magának azt is összehúzott ajkakkal.

- Meglátjuk, várjuk ki a végét.

Az első játékot megnyertem. Ugráltam örömömben és tapsoltam.

- Húzz bele, mert csúnyán kikapsz.

Elkezdtük a következőt játszani, nekem nem igazán sikerült egy lövésem, odajött visszarakta az elgurult golyók a kiinduló helyzetbe.

- Mit csinálsz? Elrontottam ez van, most te jössz.

- Mutatok valamit. - a hátam mögé állt a teste szorosan az enyémnek simult, megmutatta mit rontottam, ő hogyan csinálta volna. A tenyerem izzadt az izgatottságtól.

- Jó trükk ugye?

Azt sem tudtam mit kérdez, csak egy pár másodperc eltelte után fogtam fel, nekem beszél, válaszolnom kell.

- Hogy mi? Ja igen. – innentől feledhetem a koncentrációt, eltűnt a játék szenvedély, csak rá tudtam figyelni, minden mozdulatát lestem, boldog voltam.

Végül sikerült veszítenem, négy játékot ő nyert meg, nekem csak három sikerült, de az is a véletlen szerencsének tudhattam be. Ez az este csak rólunk szólt, másról szó sem esett, a mi esténk volt, igaza volt Vikinek.

Hazahozott, kiszállt az autóból elkísért a bejáratunkig, átölelt, a fülembe súgta.

- Köszönöm ezt az estét. - elengedett és elment, én pedig csak álltam ott és néztem ahogy elmegy.

Halkan a szobámba mentem, becsuktam magam mögött az ajtót, hassal az ágyamra feküdtem a párnámba fojtottam arcom, zokogni kezdtem. Viki bekopogott az ajtón.

- Szeli minden rendben?

- Igen, de kérlek hadj magamra, holnap beszélünk.

Kezdett az életem ismét helyre jönni, egyenes síneken haladni, van egy jó munkám, ami mellett szabadidő is van. Tudok félre rakni az iskolára is, nagyon szeretnék fotós lenni, mert nem látom hosszú távon a jövőmet modellként, nem is tartom tökéletesnek hozzá a külsőmet, lesznek a helyemre százan is egy-két éven belül. Minden jónak tünt, törhetetlennek éreztem megerősödött szívem, és semmi nem fordulhat rosszra. Most mégsem tudok lélegezni, fuldoklom. Nem, nem tudok aludni.

Elmenekültem otthonról nem akartam elkövetni azokat a hibákat, amiken nekem is át kellett mennem. Volt egy barátnőm, aki átgázolt érzéseimen addig tette a szépet és a jót, hogy megromlott a kapcsolatom az exemmel, akivel két évig nagyon boldogok voltunk. A nehéz napokon Viki és Sam mindig mellettem voltak, valamilyen programot szerveztek nekem, nem akarták, hogy egyedül legyek, ennek már másfél éve. Sam felé ekkor kezdtem egyre jobban kinyílni és többet érezni iránta, esetlen voltam és szeretetre éhes, de neki ott volt Andi, egy nagyon kedves és aranyos lány. Szégyelltem érzéseimet.

Nem! Nem! Nem! Nem fogom elkövetni ugyan azokat a hibákat, amiket ellenem elkövettek, eszem ágában sincs, mert a szívem túl sokat szenvedett, már a kezdetekben is sebzett volt, nem törhet össze ismét, most én lennék az aki összetöri, ha két szerető szívet egymástól megpróbálnék elválasztani. A vadász aki az áldozataira vár. Megtanultam a helyes oldalon játszani, így nem sérülök meg. Első lecke: ne hagyjam a dolgokat így elfajulni. Nehéz volt bíznom, s nem csak magamban, hanem mindenkiben, aki körülöttem van.