Reggel 8 órakor megszólalt az ébresztőm, a reggelemet mindig megszépítő hang és szavak. Volt egy sorozat, ami
mindig fontos volt számomra, ezen a bizonyos sorozatot nőttem fel, aminek a címe Tuti gimi (One Tree
Hill) egy részben Lucas feje felett összegyűltek a
gomolyfelhők, egy idézetet mondott
Desire-től.
"Kint az éjszaka leplébe burkolva, mely fekete, mint a
sír, bármilyen istenek is vigyázzák legyőzhetetlen
lelkemet, megköszönöm nekik. Az események kegyetlen hullámverésébe keveredve az
arcizmom sem rezdült, nem sírtam fel hangosan. A véletlen husángjaitól véres a
fejem, de meg nem hunyászkodik. A harag és a könny díszletei mögött átdereng az
árnyak ködös foltja. A harag és a könny birodalmában derengő árnyak iszonyata az úr. Az évek fenyegető vonulása, a vágyak és a kényszerek szorítása
sem gyengített el. Nem számít mennyire keskeny a kapu, hogy milyen súlyos
büntetésekkel van teleróva végzetem pergamenje, én vagyok a sorsom ura, lelkem
kapitánya."
Kinyomtam az ébresztőt nincs
szükségem ismétlésre, kiugrottam az ágyból, átrohantam Viki szobájába és oda bújtam
hozzá. Ő erre csak ennyit reagált.
- Na ne már, reggel van? - persze nem bírtam ki, így nagy
nevetve válaszoltam kérdésére.
- Igen, 8 óra. Hasadra süt a nap. - fejére rakta a párnáját
és morogva mondta.
- Persze hasamra, mikor le van engedve a roló.
- Na jó hagylak még egy kicsit pihenni. Leugrom a pékségbe.
Mit kérsz reggelire?
- Csak egy lekváros kiflit.
- Rendben, na majd jövök.
Vissza mentem a szobámba, felkaptam magamra egy trénerkát, a
fürdőszobában össze kaptam egy kicsit magam.
A pékségbe beérkezve megláttam milyen hosszú sor kígyózik előttem. Akaratlanul is hangosan elszóltam
magam.
- Na ne!
- Szia Szeli! - vigyorog rám a sor elejéről egy ismerős arc.
- Szia James.
- Gyere ide. - meg sem fordult a fejemben, hogy ellenkezzem.
Láttam magam mögött a nemtetszésüket egyeseknek, de most nagyon siettem, nem
volt időm kivárni a sort.
- Mi a helyzet? Tán hosszú a sor?
- Hehe nem vicces, oda kell érnem a fotózásra, ma nagyon
fontos megrendelőnek készítünk
fotókat.
- Na mond mit kérsz? - pont ő került sorra, mire nekem sikerült befejeznem a nyavajgásom.
- Egy lekváros kiflit, egy eurókrémeset és egy kenyeret.
A pénztárcámat
rángattam a zsebemből, mire
nagy nehezen kihúztam, James már ki is fizette az enyémet is. Félre álltunk,
hogy mások is oda férjenek. Nyújtottam neki a pénzt.
- Ugyan hagyjad.
- Dehogy hagyom, nehogy már te fizess helyettem.
- Maradj már.
- Rendben, de akkor átjössz estére és megnézünk egy jó kis
vígjátékot, legalább betudom mutatni Viktóriát, tegnap érkezett késő este.
- Na ez már tetszik. Este 8?
- Rendben, de most mennem kell. Szia.
Hazafelé azon gondolkodtam milyen helyes ez a James,
körülbelül 175 cm az én 162 cm-hez ideális, barna haj és azok a gyönyörű kék szemei, nem nehéz elveszni bennük,
igen ám csak itt jön a bibi 3. emelet 10. lakásban lakik szóval csak egy emelet
választ el bennünket egymástól, és ha valami nem működne, akkor kerülgethetnénk egymást.
Gondolataim végére haza is értem.
- Viki gyere! Siess! Nekem mindjárt mennem kell.
- Jól van na itt vagyok.
- Együnk. Estére átjön egy szomszéd, beszeretném mutatni,
egy nagyon jó fej srác.
- Az első jó hír,
legalább lesz miért várnom az estét.
- Megígérem megyünk majd bulizni is csak menjen le ez a
meló.
- Semmi gond, ha jó pasi jön, az sem érdekel, ha nem megyek
ki a négy fal közül. - jót nevettünk.
Megettük a kiflinket, bementem egy gyors ruhacser és már
otthon sem voltam.
Én voltam az utolsó a lányok közül aki oda ért, pedig ez nem
jellemző rá. Gyorsan leültem a sminkasztalhoz,
velem kezdtek, az új tavaszi kabát
kollekcióról készülnek fotók. Nekem egy kék és egy szürke színűt kellet viselnem, mind a kettő az én színem jól állnak ezek a színek a
barna hajamhoz és a barna szememhez. Már az utolsó képkockákat lőtte a fotós mikor a sminkesem, Nati odaszólt.
- Hívásod van és szerintem fontos lehet, mert már legalább
harmadszor hívhat. Kis híján leeset az asztalról a sok rezgéstől.
- Köszönöm. - elvettem a nekem nyújtott telefont.
Odafordultam a fotóshoz.
- Csak egy perc.
Ekkor néztam csak a telefonomra, a szívem csak úgy vert,
amikor megláttam ki hív.
- Szia Sam.
- Szia Szeli. Holnap dolgozol?
- Nem, ma van a hajtás utolsó napja, most lesz egy pár nap
pihenő.
- Remek, akkor holnap elmegyek érted 6-ra és elmegyünk
valahova.
- Oké, de hova?
- Azt majd megtudod, ne kíváncsiskodj, mert hamar
megöregszel és hogy fogsz kinézni azokon a fotókon?
- Hozod a formád! Akkor csak titkolózz, az úgyis megy neked.
- Ne durciskodj. Jó lesz meglátod. Szóltak, most mennem
kell.
Leraktam a telefont, oda szóltam a fotósnak.
- Fojtathatjuk.
- Látom izgatott vagy piros az arcod, pihenj egy kicsit.
Ezekszerint lesem tagadhatnám, hogy ver a szívem. Megittam
egy pohár vizet és megcsináltuk a befejező pár
fotót. Ez a fotózás ismét nagyon elhúzódott, 7 órakor értem haza, Viki vacsorával
várt. Gyorsan vacsoráztunk nem nagyon volt időnk beszélni, csak pár mondatot váltottunk. Elmentem tusolni,
még a fürdőszobában készülődtem, mikor megszólalt a csengő. Mire kiértem Viki már beengedte Jamest.
Viki meghallotta, hogy ott vagyok, hátat fordított Jamesnek rám nézett nagy
vigyorral az arcán. Ebből értettem
mindent, nem csak szerintem jóképű Roli.
- Szia. Gyere menjünk be a szobába. - leültünk, James hozott
egy üveg bort azt iszogattuk egy kis rágcsálnivalót kibontottam mellé.
- Holnap korán kell kelnem nem tudok sokáig maradni, de
holnap bepótolhatjuk az estét. Természetesen ha nektek jó?
- Persze. - rávágta Viki.
- Holapra eligérkeztem, de ti csak nyugottan menjetek el
valamerre.
- Jó, Viki akkor megmutatom neked a várost.
- Oké. Azért megnéztem volna ma a filmet.
- Tudjátok mi akkor nézzük meg.
Megnéztünk és utánna sietett is James, kikisértük. Láttam
Vikin alig várja már, hogy kiszedje belőlem mi
is holnapra a tervem.
- Mesélj már!
- Sam jön értem 6-ra.
- És?
- Nem tudom.
- Hogyhogy nem tudod?
- Úgyhogy nem mondott részleteket, meglepetés lesz.- ekkor
már én is vigyorogtam
- Jujj, de izgi.
- Na nem kell beleképzelni semmit.
- Azért kitartó a barátságotok 7 éve legjobb barátok
vagytok, ez nem semmi.
- Igencsak gyorsan elrepült ez a pár év, pedig nem rég még
15 évesek voltunk. Én sem gondoltam volna, akkor még, hogy ilyen fontosak
leszünk egymás számára. Sőt, hogy
beleszeretek ennyi idő után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése