12. rész: A mi titkunk

Levette arcomról kezét, megfogta kezem, belekulcsolta ujjait az enyémek közé.

- Gyere üljünk le. - kézen fogva elmentünk a kanapéhoz, leültünk, elengedte kezem.

- Miért tetted ezt velem? - könnybe szaladtak szemeim.

- Bocsáss meg nekem. - újra átölelt.

- Megszakad a szívem ha így látlak. - súgta fülembe. Kezeimet a testünk közé szorítottam és eltúrtam magamtól.

- Magyarázatot kérek! Ennyivel tartozol nekem!

- Tudom. - elfordította fejét és a kisasztalt kezdte el bámulni maga előtt.

- Mond el, tudnom kell.

- Tudod hogy sosem mutatom gyengének magam, de te nem voltál, otthagytál. - elhallgatott. Kezemet térdére raktam.

- Kérlek folytasd.

-  Akkor éreztem igazán mennyire fontos vagy nekem, amikor már nem voltál. Te vagy a lelkitársam, veled éltem át minden jót és rosszat, mindig ott voltál nekem. Nem tudom elmondani mit érzek. Igazából én sem tudom.

- Kérlek nézz rám. - rámnézett, de fejét rögtön lehajtotta és lábaimat nézte.

- Mit nem mondasz el nekem?

- Szakítottam Andival. - ekkor újra rám nézett. Ijettemben arrébb ültem tőle egy harminc centinyit.

- Mi van? - nagyon mérgesen kezdtem el nézni rá.

- Négy hónap, nélküled, otthon, nagyon megviselt, én sem hiszem el, de ekkor jöttem rá, egy olyan ember mellett nem maradhatok, akivel oly kevés közös témánk van. Amikor te ott voltál, nem tűnt fel, mert veled kibeszélhettem minden boldogságom és bánatom. Igaz az a közmondás, akkor becsüljük meg azt, amikor már elveszítettük. - a fájdalom ott volt szemeiben, a hét év alatt, talán kétszer láttam ilyennek.

- Mikor szakítottatok?

- Mielőtt felköltöztem.

- A francba! - felugrottam az ágyról. Rámnézett, majd újra lehajtotta a fejét, rákönyökölt lábaira és a tenyerébe süllyesztette arcát.

- Mikor akartad elmondani?

- Én akartam, de nem tudtam. - újra rám nézett és folytatta.

- Olyan boldog voltam, amikor újra megláttalak és az a biliárdos este... Amikor veled vagyok, elszáll minden bánatom.

- Ennek örülök, de akkor is. Te is ott voltál mellettem minden nehéz pillanatomban. Te mi a francért taszítottá le magadtól?

- Szerinted miért? - felállt és oda jött hozzám.

- Nem tudom.

- Oli, Sziki?

- Ne csináld! - egymást néztük. Egy kis idő után folytattam.

- Ez volt az oka?

- Másfél éve nem engedtél közel senkit magadhoz, rajtam kívül, most kezdtél nyílni feléjük, nem terhelhettelek a bánatommal. - elkezdtem sírni. Újra átölelt.

- Miért csinálod ezt velem? Nem lehetsz ennyire vak. Mindennél fontosabb vagy számomra.

- Te is nekem. - szótlanul öleltük egymást, perceken keresztül.

- Üljünk le az ágyra. - átkarolt az ágyon, fejemet a vállára hajtottam.

- Bánok minden percet, amit nélküled töltöttem el.

- Bánhatod is, én itt lettem volna.

- Ne fájdítsd tovább a szívem.

Becsuktam szemeim nem akartam, hogy elmúljon ez a perc. A következő pillanatban, vagyis én azt hittem következő pillanatban, a fiúk már bent álltak velünk szemben a szobában, Benny hangja csapta meg fülem.

- Úgy nézem megérte szervezkedni. - kinyitottam szemem, megláttam Szikit magam előtt, ha megnyílt volna alattam a talaj tuti mélyre süllyedtem volna szégyenemben. Láttam ahogy Ya Ou-ra néz majd újra rám, de nem tudott szemembe nézni, inkább tovább ment. Felemeltem fejem, Ya Ou-ra néztem.

- Elaludtam?

- Úgy tűnik elaludtunk, de nem érdekel. - egy puszit nyomott az arcomra.

- Most már nincs szükség arra, hogy írj, láttam a végeredményt. - folytatta Benny, nagy büszkeséggel és vigyorral az arcán.

- Köszi Benny. - köszöntem meg. Oli leült Ya Ou mellé és átkarolta.

- Úgy nézem, valaki kialudta magát. Ki fog aludni éjszaka? - nevetésbe kezdett.

- Nekem legalább volt ki mellett aludnom.

- Ó te... Na ez most aljas volt! - durcás lett, a kezét is levette Ya Ou-ról. Benny fogta a hasát, úgy nevetett.

- Ezért megérte haza jönni, Oli ezt megkaptad.

Zavaromban azt sem tudtam mit tegyek, de egyben biztos voltam, nem tudok tovább ebben a légkörben maradni.

- Nekem mennem kell. Sziasztok!

- Lekísérem, mindjárt jövök.

- Mindjárt mi? - Benny nem tudta leállítani magát. Ya Ou odaszólt nekem.

- Várj, csak egy pillanat. - elment a kabátjáért, felvette. Oda jött hozzám, megfogta kezem.

- Mehetünk. - a mosolyt lesem lehetett volna törölni arcáról.

- Ígérd meg, soha többé nem csinálsz ilyet. Mindig szólsz, ha baj van.

- Rendben. Ha már az ígéreteknél tartunk, te is ígérd meg nekem, gyakrabban találkozunk.

- Eddig sem rajtam állt. Jut eszembe, ki volt az a csaj akivel a bulin voltál?

- Milyen bulin?

- Ahol én is ott voltam.

- Ja, csak egy rajongó.

- Meg sem számlálható a rajongóid száma és ez csak nőni fog. Na és ha megtudják, hogy szingli lettél.

- Ezzel nem foglalkozom. Most már tudom mit akarok és azért fogok küzdeni.

- Miért? Vagy inkább, most se kérdezzek? - az autóhoz értünk, szembe fordultam vele és vártam válaszát.

- Kell még egy kis idő arra, hogy véglegesen túltegyem magam a történteken. Sok ez a változás az életemben, de egy valamit biztosan tudok, téged soha senki nem vehet el tőlem. - oda bújtam hozzá, mellkasán megpihentettem arcom.

- Téged sem tőlem. - felnéztem rá, ő már hajolt felém, ajkunk egy pillanatra összeért, erre én hátra léptem.

- Bocsáss meg. - szégyellte el magát.

- Most össze vagy zavarodva, majd akkor tedd ezt meg újra, ha biztos leszel érzéseidben. Én várni fogok rád. - megfordultam, elindultam az autóhoz.

- Várni fogsz rám? - megfogta kezem.

- Most nem hagyom, hogy ismét itt hagy. - vissza fordultam, ránéztem.

- Igen, várni.

- Mióta teszed?

- Már nagyon régóta.

- Te rólam beszéltél az Erzsébet hídnál? Én vagyok az akiben mindent megtaláltál?

- Igen. - egy könnycsepp kicsordult a szememből, végig szaladt arcomon, kezével letörölte könnyemet.

- Én is így érzek irántad.

- Biztosra kell tudnom, nem mehet a barátságunkra, nem veszíthetlek el. Amikor már egy kis aprócska kétely sem lesz benned, akkor visszatérhetünk rá. Addig pedig mintha misem történt volna, a mi titkunk marad és ezt most itt ígérd meg, ha valaha fontos voltam számodra.

- Megígérem.

- Megyek.

- Holnap találkozunk, majd hívlak.

- Jó. Szia. - beszálltam a kocsiba, elindultam, láttam a visszapillantó tükörből ahogyan intett.