16. rész: Emlékek

Reggel sütöttem palacsintát és megterítettem az asztalt, bekopogtam Viki szobája ajtaján de nem reagált, így benyitottam, bementem és az ágya szélére ültem.

- Ébresztő. - felém fordult, de alig látszott az arca a takarótól.

- Szia.

- Csináltam reggelire palacsintát, gyere enni.

- Hulla vagyok, nagyon későn értem haza.

- Jól érezted magad?

- Nagyon jó volt. Oli haza hozott és még legalább egy órát beszélgettünk kint a bejáratnál. Azt hiszem szerelmes vagyok. - elnevette magát.

- Erre már rájöttem, örülök neki. Aranyosak vagytok együtt.

- Ennyire látszik rajtam?

- Én észre vettem, mert úgy ismerlek mint a tenyeremet, de a többiek szerintem csak annyit látnak rajtad, hogy kedveled. Történt valami?

- Még nem.

- Pedig lemertem volna fogadni, hogy elcsattan az első csók. Nagyon izzik körülöttetek a levegő.

- Szerinted jó választás Oli?

- Milyen kérdés ez? Tökéletes választás.

- Már az első találkozáskor szimpatikus volt álmodozó barna szemével, szőke rakoncátlan fürtjeivel. Belbecs tekintetében igazi lelki társaknak bizonyultunk, legalábbis én így érzem.

A kecses mozgást gyakoroltuk egész délután, nem mintha egyikünknek is problémát okozna, de Szonja biztosra akart menni, nehogy a vakuk megzavarjanak bennünket és elvágódjunk a színpadon. Nagy felelőség nyomta a vállát, hogy minden rendben menjen az este folyamán. Erős fények világították meg a színpadot, néha még vakító is volt. Meg kellett tanulni melyek azok a pontok amelyeket el kell kerülnie tekintetünknek a pillanatnyi megvakulás érdekében. Meglepett, milyen gyorsan feltalálta magát Viktória az új szerepében. A lányok körül vettek minket, de habozás nélkül átvette az irányítást. Természetes vezető volt, erős, magabiztos. Láttam, hogy ez kellemetlenül érinti Katát, hiszen szereti ha minden körülötte forog. Mindig feszültebbé vált, amikor Viktória megszólalt. Felvont szemöldökkel azon tűnődtem, túléli-e a mai napot vagy gyorsan támadt szenvedélye a sírba viszi, mert csak egy kis balhét ha itt kirobbant neki vége. Szonja nem fogja eltűrni a csetepatét, de türtőztette magát. Mintha egy méhkasba csöppentem volna, mindenki lázasan magyarázott vagy kérdezett. Érezhető volt az izgatottság és a nyugtalanság mindenkin az idő múlásával.

A nagy divatházak mindig is ügyeltek a legapróbb részletekre. Gondosan megtervezett minden egyes pillanat, a látványosság, díszletek. A megszokott zártkörű bemutatok helyet, most a nagyközönség számára is látható bemutatót rendeztek. Mint kiderült, a stúdióból több lányt is behívtak jó kis juttatásért cserébe, szórólapokat osztogattak városszerte a mai bemutatót reklámozva. Kiváló választás a helyszín is a nagyközönség számára, ötszáz férőhelyes. Az ajándékcsomagok, pezsgő és egyéb apróságoknak tűnő részletek nagy mértékben meghatározóak a divatházról kialakult képben.

A tervező munkáit szenvedélyes színek, csábító anyagok és izgalmas formák jellemzik.

Renáta nagy izgatottsággal és zihálva lépett be az öltözőbe.

- Hihetetlen hogy mennyien vannak. - fennhangon mondta és közben kapkodott a levegőért.

- Honnan tudod? - kérdezte az egyik lány.

- Kiszöktem és kikukucskáltam a színpad ajtón.

- De mit láttál? Részleteket akarok.

- Amennyire láttam, vegyesen vannak idősebbek és fiatalok, vidékiek és fővárosiak. Ami közös bennük, hogy igazi formás nők.

- Szóval mind dögös?

- Igen. - a döbbent arckifejezés helyet, mosoly uralkodott el Renáta arcán. A lányok jujogni kezdtek.

- Ez durva lesz, igazi kritikus szemek fognak bennünket méregetni.

Viki és én lehuppantunk a székünkre és egymást néztük.

- Nagyon izgulok. - mondtam Vikinek.

- Én is.

Szonja bejött az öltözőbe.

- Gyertek ide. - körülálltuk és izgatottan vártuk mondanivalóját.

- A díszterem megtelt vendégekkel. Ne izguljatok, minden rendben lesz. Ügyesek vagytok. Látom a frizurák még készülőben vannak, sejtettem is hogy lesz egy kis csúszás. Sebaj, amíg kitart a pezsgő gond nem lehet. - elnevettük magunkat.

Kiment Szonja, folytatódhatott a nyüzsgés, akik készen voltak a sminkel azok még a kiegészítőkkel babráltak. A sminkek és a frizurák még női szemmel is szépek lettek. Felsorakoztunk a folyosón indulási sorrendben. A zenekar játszani kezdett, egy kicsit hangos volt a zene és még vizhangzott is kissé ezen a hosszú folyosón. A ritmusa beindított mindanyiunkat és még a lábaimban is pezsegni kezdett a vér.

Elhalkult a zene a műsorvezető bemutatta a tervezőt. Füleltünk, tudtuk melyik dal kezdésekor kell megindulnunk. Megszólalt a dal, próbáltam határozottan mozogni, eszembe jutott Ya Ou, hányszor élhette már át ezt az érzést. A színpadra lépéskor el is múlt minden félelmem. Csodálatos érzés volt, hogy mindenki téged csodál hisz tökéletes a smink, a frizura, a fürdőruha. A tapsözön amit a műsor végén kaptunk, mindent elárult és nem is kellett ennél több. Valódi volt mindenki arcán a mosoly, kaptunk egy kis magabiztosságott.

A színpadról jöttem le, egy futár fiú oda jött hozzám egy nagy csokor virággal, először nem is láttam hogy ki adja át, amíg nem nyomta elébem a papírt, hogy írjam alá az átvételt.

- Szépek voltatok. - elmosolyodott.

- Köszi.

Keresni kezdtem benne a kártyát. Egy szívecskés borítékban ez állt:

Bármilyen messze is sodor az élet, Te mindig velem leszel.

                                                                                           Ya Ou

Siettünk a műsorra, arra már nem volt idő, hogy bemenjünk az öltözőbe. Próbáltam Ya Ou-t hívni, de nem tudta felvenni a telefont. Leültünk a helyünkre.

- Nézd csak előttünk két sorral azt a lányt, az nem Andi? - mutatott a lányra.

A halk hang mintha túllépett volna testemen és áthaladt volna a villogó fényeken. Nem jöttek a számra a szavak. Nem akartam megszólalni, de azt hiszem nem is tudtam volna. Próbáltam a virágomra gondolni és a kis papírcetlit szorongattam kezemben amin Ya Ou üzenete állt. Mégis az emlékek ettől nem lettek kevésbé nyomasztóak. Annak a pillanatnak az emléke bevésődött a zsigereimbe, mikor Ya Ou, Andit ölelgeti.

Nem érdekelt a műsor, mintha ott sem lettem volna, kizártam mindent.

A műsor végén a kijáratnál megvártuk Andit.

- Sziasztok. - örült ahogy meglátott bennünket.

- Szia. - félelmemben mű mosolyt erőltettem arcomra.

- Segítetek nekem megkeresni Ya Ou öltözőjét? Beszélnem kell vele.

- Segítünk. - elindultunk az öltöző felé.

- Hogy vagytok?

- Jól, most volt egy bemutatónk arról jöttünk. - válaszolt Viki, neki legalább nem remeg a hangja.

- És te?

- Megvagyok.

Nem kellett egész az öltözőig mennünk út közben találkoztunk Ya Ou-val, valószínűleg elébem indult. Leolvasható volt arcáról a döbbenet, mikor meglátott bennünket. Én távolabb megálltam, Viki ott maradt velem, Andi oda ment Ya Ou-hoz. Mondott neki valamit és elindultak. Vártam, hogy megfordul és rám mosolyog, akkor tudtam volna, hogy van még esély kettőnknek, hogy tényleg ő is akarja és igaz lehet egyszer az, amit úgy vártam. Csak néztem mereven a hátát és akartam, hogy megforduljon, bűvöltem minden erőmmel, ahogy csak tudtam, de nem fordult meg.

- Izgalmakban mostanában nincs hiány az életemben.

- Minden rendben lesz. - Viki megsímitotta a hátam.

- Hazamegyek, majd Oli hazahoz, de ha véletlen nem bír akkor szólj és vissza jövök érted.

- Nem kell, megoldom. De nem szeretném ha most egyedül maradnál.

- Most erre van szükségem.

Haza értem, felhordtam a kocsiból, minden holmit amit magunkkal vittünk a mai napon. A mobilomat kikapcsoltam. Friss levegőre volt szükségem, kiértem a lépcsőházból, kellemesen szitált az eső. Olyan jó volt érezni a hideget az arcomon, érezni, hogy érzek, még így is, ennyi szívtelen kinem mondott szavakkal a torkomban és görccsel a fejemben. Most igazán emberi voltam.

Pillantásaim végigsiklottak az árnyékokon, a körvonalaik elhalványodtak, ahogy felhők takarták el a holdat. Túlságosan is a lidércekre emlékeztettek. Felnéztem az égre, hogy ne kelljen a házak szürkeségét bámulnom. A hold és a csillagok ragyogó fénye megnyugvással töltötte meg viharos szívem.